Hadtörténelmi tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 36/1. (Zalaegerszeg, 1995)
KELENIK JÓZSEF: A KANIZSA ELLENI VÉGVIDÉK KATONAI EREJÉNEK VÁLTOZÁSAI 1633-1638 - A veszteségek megoszlása az egyes csapatnemek között
Anélkül, hogy e problémakör részletesebb tárgyalásába bocsátkoznánk, fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a végvári küzdelmekről kialakult képpel ellentétben a védelem meghatározó ereje már nem a lovasság, hanem a gyalogság volt. 28 A Kanizsával szembeni várak védőinek is már 60-65%-a gyalogos volt. (ld. 22. diagram) A létszámarányok alapján várható volt, hogy a nagyobb létszámú gyalogságon belül magasabb lesz az elesettek száma. Az aránypárok felállítása azonban meglepő eredményekkel járt. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a vizsgált időszakban a gyalogság veszteségei, kivétel nélkül minden évben, sokkalta súlyosabbak voltak a lovasságénál. Veszteségarányuk átlagosan 13,33%-al haladta meg létszámarányukat, (ld. 8. táblázat) Az összveszteség százalékos megoszlását tekintve még rosszabb a helyzet. 1634-ben a várkerület összes halottjának 80%-a, 1638-ban pedig már csaknem 84%-a került ki a gyalogosok közül. Rendkívül érdekes, hogy 1633-ban és 1637-ben, a két legharciasabb esztendőben a legkevésbé aránytalanok a gyalogság áldozatai. Veszteségeik ebben a két évben mindössze 6, illetve 9%-al emelkednek létszámarányaik fölé. Nem így a békésnek nevezhető években, melyekben a veszteségek 12, 16, sőt 25%-al magasabbak a létszámok alapján elvárható aránynál, (ld. 23., 24. diagram) Felmerül a kérdés, mi lehet az oka ennek a fordított arányosságnak, miért a békésebb időszak nehezebb a gyalogság számára? A magyarázat feltehetően az alábbi tényezők együttes hatásában keresendő: 1. Éppen azokban a kisebb, előretolt őrségekben volt viszonylag magas a gyalogosok aránya, amelyekre a legnagyobb nyomás nehezedett. Ebből következően az itt még békés időkben is mindennapos apró csetepaték veszteségei is elsősorban őket sújtották. 2. A nagyobb betörések elhárítására természetesen a lovasság is kivonult, a veszteségek ezért az ilyen nagyobb, hevesebb összecsapással járó harcokban arányosabban oszlottak meg az egyes csapatnemek között. 3. A gyalogosok, társadalmi, anyagi helyzetüknél fogva, sokkal inkább rákényszerültek arra, hogy bekapcsolódjanak a termelő munkába, mint a jobb anyagi körülmények között élő lovasok. A termelő tevékenység, de bármiféle egyéb munka is megkövetelte a várból való rendszeres, napi ki- és bejárást. Ennek megfelelően nőttek a kockázati tényezők is, hiszen ezeknek az embereknek, ha a szükség úgy hozta, gyalogosan kellett harcolniuk vagy menekülniük a - többnyire lovas - portyázok elől. Mindent összevetve, adataink egyértelműen arra mutatnak, hogy a Kanizsa ellen vetett végházak védelmének fő terhe a gyalogságra hárult. Veszteségeik a számukra kedvező mocsaras, dombos terep ellenére átlagosan 13%-al haladják meg létszámarányukat. E veszteségek pedig minden bizonnyal a többnyire jelentéktelen, apró, de mindennapos csetepaték eredményeként halmozódtak fel. Megállapításunkat csak erre az időszakra és erre a dombos, mocsaras térségre tarthajuk általános érvényűnek.
