Hadtörténelmi tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 36/1. (Zalaegerszeg, 1995)

BARISKA ISTVÁN: EGY KÜLÖNÖS ÁRULÁS TÖRTÉNETÉHEZ (Bezerédy Imre kuruc brigadéros hitszegéséről) - Epilógus

Ez volt az ő első magánháborúja a közért „vékony tehetsége szerint, de Zrínyit idézve, karddal a kezében. Károlyi báróhoz mégis különös ragaszkodás kötötte — mondhatni, egy életen át. Az arisztokrata Károlyi generális elfogadta, de külön nem méltányolta „igaz szolgája" önkéntes alávetettségét. A később grófi címmel felruházott Károlyi báró önéletírása és naplójegyzetei közt egy helyen tett róla említést 1707 júniusában, amikor „az Rabatin corpusa penig rábai passusokon lévő postérungokban subsistált Dunán túl, kiken is szép szerencsés próbakőt tött Bezerédi Imre bigadéros

241 Károlyi Sándor természetes módon fogadta Bezerédy „udvarlását", amikor már nem ő volt a dunántúli főparancsnok, ám mégis őt várta vissza rendületlenül. Bezerédy Károlyi bárónak köszönhette, hogy Bottyán is felfigyelt rá és a nagy 1705-ös dunántúli hadjáratban oly fontos feladatokat kapott. Ezek sikeres és bátor végrehajtójaként lett a Rábán túl való kurucság brigadérosa, s védelmezője egyben eme országrésznek a stájer, valamint a legkeletibb osztrák tartomány és Horvát-Szlavónország felől várható betörésekkel szemben. Sikereit és jövendő tragédiáját jelentette ez a Rábán túli földrész. Itt lett a „magyar Scipió" és „Hercules" is egyben, ahogy kortársai nevezték. De ez a föld — Esterházy gróf sokszor idézett szavaival fatális terranak bizonyult. A fent említett betörési irányok miatt az ellenségnek mindvégig kiszolgáltatott maradt. Ezen belül az az országész, nevezetesen a Rábán felül lévő, amelynek védelmét Bezerédyre bízták, még kiszolgáltatottabb volt. A Rábaközt Bercsényi Bécs és Grác kapujának tartotta. Ugyannakkor a Bécs védelmét ellátó Sopron előtti „föld" biztonsága is Bezerédy felelőssége volt.S amíg módja volt kőszegi kvártélyát használni, innen ellenőrizte mind a gráci, mind a bécsi betöréseket. A baj furcsa módon akkor kezdődött, amikor a dunántúli földrész katonai pozíciója a szabadságharc idején a legbiztosabbank tűnt. A Dunántúlt veszélyeztető osztrák és stájer tartományok — külpolitikai okokból — defenzív helyzetbe kerültek 1707 végén. Ez önmagában nem kényszerítette volna az udvart a Pálffy-féle harcmodorváltásra, a Bezerédy-féle pontok elkészíttetésére. Pálffy azonban jól látta a Dunántúl ellentmondásos helyzetét: az arisztokrata és a köznemesi hadvezetés (gr. Esterházy Antal főkapitány és Bottyán János főparancsnok, gr. Esterházy Dániel és Szentgyörgyi Horváth Zsigmond) közti ellentétek forrását. Tudott mindent a császári generális, gr. Nádasdy Ferenc és a legnagyobb dunántúli ezred brigadérosának, Bezerédy Imrének a különhábomjáról is. De tisztában volt a köznemesi hadvezetésen belüli konfliktusokkal is. Pálffy gróf maga ekkor nagyon közel állt ahhoz, hogy a távozó gr. Guido Starhemberg helyére lépjen. Nem így történt. Ezért nem „vetették be "a Bezerédy-pontokat A sok kárt okozó dunántúli kettős parancsnokságot megszüntette ugyan 1708 elejére a kuruc hadvezetés, de Bottyánért mintegy feláldozta a Dunántúlt. Magát Esterházy grófot egyedül hagyta a Regulamentum bevezetésének terheivel, s nem is engedte a dunántúli köznemesi tisztikar elitjére vonatkozó promóciós javaslatok keresztülvitelét (Balogh Ádám, Bezerédy Imre). S amikor gr.Maximilian Starhemberg elfogatása — Gróf Károlyi Sándor önéletírása és naplójegyzetei, Pest, 1865. o. I. Toldalék, 1707 június, 179. o.