Hadtörténelmi tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 36/1. (Zalaegerszeg, 1995)

BARISKA ISTVÁN: EGY KÜLÖNÖS ÁRULÁS TÖRTÉNETÉHEZ (Bezerédy Imre kuruc brigadéros hitszegéséről) - A pataki végkifejlet

lyok kérdésében, ezúttal már a halálbüntetés avagy a kegyelem tárgyában: ,JNémelyek azt akarták, éljen, de mások, főként Bercsényi gróf azt, hogy haljon meg. " 238 A december 13-i ülésen már harmadszor vették fel a kérdést tárgyalások napirendjé­re: ,^4 fejedelem, mintha akarta volna, hogy életben maradjon, az ország pedig, mintha ellentmondott volna.". így következett el december 17-én a negyedik olyan gyűlés, ahol a Bezerédy-ügy napirendre került: „...elhatároztatott, hogy meghaljon. így tehát halálra ítéltetvén, tudtára adatott, hogy feje fog vétetni. Ennek következtében másnap, kedden, december 18-án 10 órakor tömérdek népsokaság jelenlétében, a sárospataki külső vár­ban — a pataki plébános, Székely András lévén gyóntatója — a tornai hóhér által lefe­jeztetik főstrázsamesterével (sic!) Bottka Ádámmal együtt, kit Csáky Istx'án gróf plébá­nosa, Tarjáni György látott el, mint gyóntatóatya. Fejők véteh'én, mindketten a pataki templom északi oldalába temettettek el; a más(ik) három tisztnek azonban, kik között rác Szegedy Ignác is volt, némelyek közbenjárására megkegyelmeztek, de több évi fog­ságra ítéltetvén. Alighogy amazok eltemettettek, rémítő hír kezdett terjengeni: hogy Bezerédi feltámadt sírjában. Es a hír egész a fejedelemig eljtutott, ki is 20 gyalogot küldvén, Bezerédit felásatta, és testét közszemlére tette ki; miután pedig a hírben semmi való nem volt, ismét eltemettette. " 39 Ez az alulnézetből leírt egykori híradás is érzékel­teti, hogy az országgyűlésen minden előkészítés ellenére, csak a negyedik tárgyaláson dőlt el, hogy nincs kegyelem. Rákóczi Emlékiratai szűkszavúak ugyan ebben az ügyben. A fejedelem ingadozására semmi sem utal: ,/l gyűlés alatt történt, hogy Bezerédi briga­dérost és Szegedy alezredest (sic!) elfogva hozták elém. Esterházy Antal tábornok tar­tóztatta le őket, velük együtt elküldte a bizonyítékokat és a tanúkat, s ezek bőségesen igazolták árulásukat. A haditörvényszék ítélte el őket, és elrettentő például fejüket vétet­te. " 240 Ami Szegedy Ignácot illeti, őt nem fejeztette le a pataki törvényszék. Nem ez volt az ügyben Rákóczi egyetlen utólagos tévedése. A tanúk közt ott volt Pásztói Horváth István, a Bezerédy-regiment alezredese, akit 1708. október 4-én a fejdelem magán­audencián fogadott. 241 Beniczky Gáspár, a fejedelem titkára is 1708. dec. 6-án rögzítette naplójába Bezerédyék Patakra érkezését. December 13-án feljegyezte, hogy ,J3ercsényi, Károlyi, Pekri, Eszterházy Dániel jelen voltak a pataki gyű lésen,s így Bezerédy elitéltetésén is. " Az ő leírásán viszont jól érzékelhető, hogy közvetlen a fejdelem közeléből figyelhette a történteket: „Vége lévén a publica sessiónak, a nemes vármegyék követi Őfelségétől elbúcsúztak, hanem senatoriális deputatió tartatván, abbul későn eloszlottak. Azonban, mivel az elmúlt napokban néhai Nemzetes és Vitézlő Bezerédy Imre, Nemzetes Botka Adám vicecolonellus, Nemzetes Szegedy Ignácz főstrázsamester, Újkéri János és Pöstényi hadnagyok (sic!), és ugyan említett Bezerédy Imre óbester és brigadéros regi­Sárospatak, 1708. dec. 10. és 11.: krónikabejegyzés, uo.: 43. fol. 239 Sárospatak, 1708. dec. 13., 17., 18. ill. 20.: krónikabejegyezések, uo. 43^4. fol. 240 Rákóczi Ferenc: Emlékiratok, 388-389. o. 241 Beniczky Gáspár naplója, (Sárospatak). 1708. okt. 4., OSZK Bezerédy-ir.: 2. fol., amelyet Thaly Kálmán 1866-ban adott ki, de itt kéziratos kivonataiból idézett.

Next

/
Thumbnails
Contents