Zalai történeti tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 35. (Zalaegerszeg, 1994)

NÉMETH LÁSZLÓ: Zsidók Zalában a XVIII. század első felében

Puskaport is árultak, igaz, 1754-ben például a lendvai vásáron az uradalom eltiltotta Őket ettől. Sérelmesnek is találták és hivatkoztak Vas megyére, ahol ezt már szabadon tehették. A megyéhez írott panaszlevelükben azt írták, hogy az uradalom a hercegség tudta nélkül korlátozza Őket.

76 A gazdagabb zsidó vállalkozók már boltot béreltek vagy tartottak és a keresztény munkaerő mellett szegényebb sorsú zsidó szolgálókkal dolgoztattak. Az összeírásokra sajnos jellemző, hogy jóformán csak a kereső családfőkről nyújtképet, a többi háztartásbeliről viszont alig. A foglalkozásuk révén szerzett vagyon mértékét, más csoportokhoz viszonyított arányát pedig csupán szórványadatok alapján nehéz megítélni. A zalai zsidók másik kenyérkereseti lehetősége a regálék bérlése volt a földesuraktól. Bérbe vették a kocsmát, mészárszéket, pálinkafőzést. Hamuzsírfőzéssel is foglalkoztak. Jakab Ábrahám zsidó 1753-ban 3 évre árendába vette a bázai erdőt hamuzsírfőzésre a helység földesuraitól. A számos cser, bükk, hárs és szilfa mellett azonban az egy darabban lévő, nyers bükkfákat vágta ki, 300 Ft-tal károsítva meg több bázai közbirtokost.

77 A zsidók egy kis része élt csak kézmű vess égből, leggyakrabban a szabómesterséget űzték. A XVIII. század első felében a megyei kereskedőknek és iparosoknak a zsidó és görög kalmárok egyre komolyabb versenytársat jelentettek a piacon. A görögök egyébként Zalában 1755-ben 7 helységben 9 bolttal rendelkeztek, összlétszámuk 27 volt.

78 A zalai görögök adót fizettek és már egy 1715-ben hozott megyei statútum szerint a rácokkal együtt minden korlátozás nélkül kereskedhettek.

79 A céhszellem a XVIII. század első felében még érvényesítette régi erejét, de órái már meg voltak számlálva.

80 A céhes kézművesek a görög és rác kalmárokat, majd a XIII. század közepe táján jelentkező batyuzó, házaló zsidó kereskedőket igyekeztek kiszorítani.

81 A házaló vándorkereskedők tevékenysége nagy kihívást jelentett a céhek számára. A zsidókra —, mivel vallásuk miatt nem lehettek tagjai céhnek — nem vonatkozott a céhes árhatár, a limit. Több pénzt fizethettek a mészárosnak a nyersbőrért, mint a céhes tímár, vagy varga, akit így megfosztottak árualapjától és a felhajtott ár megfizetésére kényszerítették. A céheknek és a zsidóknak a konkurenciából fakadó ellentéte miatt elszaporodtak az izraeliták elleni panaszok. A vargák többször is kérték a Helytartótanácsot, hogy a zsidókat a bőrkereskedőket tiltsa el.

82 Az egerszegi és 76 ZML. IV. 1/b. 1754. december 13. 77 ZML. IV. 1/aa. Tanúkihallgatási jegyzőkönyvek. 1756. január 10. F. 49. Nr. 86. 78 Füves Ödön: Görögök Zala megyében. In.: A Nagykanizsai Thury György Múzeum jubileumi emlékkönyve, 1919—1969. Nagykanizsa, 1972. 292. p. 79 Turbuly Éva: Zala megyei statútumok, I. In.: Zalai Gyűjtemény, 26. Zalaegerszeg, 1987. 106. p. 80 Ember Győző: A magyar királyi helytartótanács gazdasági és népvédelmi működése III. Károly korában. Bp., 1933. 12. p. 81 Eperjessy Géza: Mezővárosi és falusi céhek az Alföldön és a Dunántúlon, 1686—1848. Bp., 1967. 123. p. 82 Ember: i. m. Bp., 1933, 15. p.