Zalai történeti tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 35. (Zalaegerszeg, 1994)

DEÁK GÁBORNÉ: Adatok Deák Antal politikai pályafutásához

küldeni méltóztassanak."

110 Deák Antal lemondását előkészítette. Oszterhuber Józsefhez — sógorához — írt levelében azt kérte, hogy „Válasszátok, ha lehet, Ferkót, kit én Pozsonyban bevárok s őtet minden dologba bevezetni kívánom és fogok."

111 Pozsonyban a követek—megtudva Deák Antal lemondását — marasztalni próbálták, de nem maradt még József főherceg, a nádor személyes kérésére sem.

112 Követtársainak öt tagú küldöttsége kereste föl, és egy 25 aláírással ellátott levélben kérte Deák Antalt a maradásra, de ő hajthatatlan volt.

113 Önmaga helyett inkább öccsét, Ferencet dicsérte az őt felkereső kö-veteknek is: „Nem vagyok még vén ember — monda Palóczynak és Kocsi Horváthnak, midőn marasztották —, de közületek már kiöregedtem. Ferkó öcsém jobban illik hozzátok; ő is olyan hóbortos, mint ti vagytok."

114 Máshol így nyilatkozott az öccséről: „Küldök én nektek magam helyett egy fiatal embert, kinek kisujjában több tudomány és képesség van, mint egész magamban."

115 Deák Antal tehát végleg elhagyta 1833. április 29-én Pozsonyt és az országgyűlést. A vármegyéhez küldött lemondólevelében csupán egyre romló egészségére hivatkozott. Az országgyűlés hivatalos naplója ugyanezt az okot említette, csakúgy, mint Kossuth Lajos az „Országgyűlési Tudósításokéban. A Bétsi Magyar Kurír is a „gyengélkedő egészség"-re hivatkozott.

116 Ám lemondásának politikai és személyi okai is voltak. Deák Antal ellen a vármegyéből kiinduló támadások híre eljutott Pozsonyba is. Szabó János ügyvéd—aki Csány László és Kerkápoly baráti köréhez, egy évvel később pedig már Deák Antal ellenfelei közé tartozott — Pozsonyban járva azt híresztelte, hogy Deák Antal küldette ki magához még 1832. novemberében azt a bizottságot, mely a követség elvállalására őt felkérte.

117 Az országgyűlés megváltozott politikai légköre, régi követtársai egy részének elmaradása sem lehetett számára igazán vonzó. Nem értett egyet az általa túlzónak tartott jobbágyfelszabadítási törekvésekkel sem. Ferencet is az ilyen „hóbortosok" közé sorolta.

118 Régi követtársai között is idegenül érezte magát, de az új követeket sem tudta megkedvelni. Kölcseyt inkább költőnek tartotta, mint politikusnak.

119 Radikalizálódott már a diéta, „éles esze rögtön beláthatta, hogy a politikai helyzet s a pártok viszonya rövid időn lényegesen módosuland, s a kenyértörés percében neki is választania kell majd: a kormányt és szolgáit, vagy a szabadelvű ellenzéket és független hazafiságot támogassa-e 110 ZML kgy. jkv. 1833:1022 (ápr. 15.) 111 Eötvös 2. köt. 245. p. 112 Uo. 236. p. vö. Horváth 350. p., Sándor 547. p., Ferenczi 1. köt. 78. p. 113 Ballagi 279. p. 114 Ferenczi 1. köt. 17—18. p. 115 Horváth 350. p. vö. Kiss—Molnár 7. p. 116 Ferenczi 1. köt. 77. p. Sándor 547. p. Aldor 27. p. Kiss—Molnár 7. p., Bétsi Magyar Kurír, 1833. ápr. 30. 282. p. 117 Ferenczi 1. köt. 77. p. vö. Kiss—Molnár 7. p. 118 Uo. vö. Sándor 547. p. 119 Eötvös 2. köt. 234. p.