A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)

HERMANN RÓBERT: A 47. HONVÉDZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETE

ható és úgy fél nap alatt az ellenségtől megtisztítható seregeim által". Perczel már arra gondolt, hogy ismét megszállja a Muraközt, ám úgy vélte, ehhez erősítésekre lenne szüksége. Serege november 22—23-án 6000 főt számlált; ágyúinak száma két egyfontos ágyú és két tízfontos tarack megérkezése által 20-ra növekedett. A november végén beállott esős idő következtében felázott utak miatt azonban mégsem tartotta tanácsosnak támadni; már csak azért sem, mert 8000 sorkatona és határőr Pettau és Regede környékére érkeztéről értesült. A szemenyei támadásnál a 47. zászlóalj katonái vitézül viselték magukat; Gyika külön napiparancsban mondott nekik köszönetet. Másnap készenlétet rendelt el; valószínűleg azért, mert Perczel ekkor még folytatni szándékozott az előző napi akciót. A támadás azonban végül is elmaradt. November 26-án délután Gaál alezredes megszemlélte a zászlóalj Szemenyén elszállásolt harmadik osztályát (5—6. század).

15 November 28-án Perczel a Molnárinál álló Gáspár-dandárból kikülönített csapatokkal és 10 ágyúval Légráddal szemben foglalt állást, s ágyúztatta az ott állomásozó ellenséges csapatokat, majd visszatért állomáshelyére. Tudomásunk szerint a 47. honvédzászlóalj által védett körzetben nem került sor támadásra. December 3—4. körül viszont az egész zászlóaljat Lendva környékére vezényelték át. Az 1. század Kapcán, a második Gyertyánoson, a 3. Hoszszúfalun, a 4. Alsólendván, az 5. Alsó- és Felsőlakon, végül a 6. Petesházán foglalt állást. A mozdulatot az indokolta, hogy Perczel olyan híreket kapott, miszerint Stájerországból 8000 fő és 24 ágyú készül betörni; ezért határozta el jobbszárnyának megerősítését. Az elkövetkező napokban Gyika szigorú őrszolgálatot, éjszakai cirkálást parancsolt, s utasította a századparancsnokokat, hogy a bármelyik pillanatban várható ellenséges betörés miatt századaikat állandó készenlétben tartsák. A második század egy szakasza Hoticánál, a hatodik század 13 embere Muraszerdahelynél látott el figyelő szolgálatot. A várt ellenséges támadás azonban mégsem következett be. Ennek az is lehetett a magyarázata, hogy a Windisch-Grátz tábornagy parancsnoksága alatti cs. kir. fősereg déli szárnyán álló Nugent-féle cs. kir. hadosztály mindössze 5442 gyalogost és 973 lovast számlált. Perczel serege viszont már december 2-án elérte, 9-én pedig meghaladta a 8000 főt; a Hadügyminisztérium táborkari osztályának kimutatása szerint pedig december közepén 9751 főt számlált 20 ágyúval. Igaz, ebből a létszámból legalább 3000 főnek nem volt fegyvere, s harci tapasztalata sem nagyon, hiszen a frissen alakult somogyi, vasi és zalai zászlóaljakról volt szó. December 10-én Perczel a Molnáriban lévő dandárt felosztotta a letenyei és lendvai dandárok között. December 12-én a letenyei hadosztály egy része Gáspár András ezredes vezetésével átkelt a Muraközbe, s ott állást foglalt. Turnisánál és Pothornynál. December 15-én ennek a különítménynek a huszárai Nedelicig kergették a cs. kir. előőrsöket. December 17-én támadni készültek, de az előnyomulás elmaradt. Másnap pedig ez a különítmény is kiürítette a Muraközt, s kompokon és ladikokon átkelt a letenyei révnél a folyón.

16 Mi volt ennek a gyors visszavonulásnak az oka? Egyetlen, de annál súlyosabb érv szólt a Muraköz kiürítése mellett; az, hogy Windisch-Grátz főserege december 14—16-án támadásba lendült, s több ponton is átszakította a feldunai hadsereg védelmi vonalát. A december 14-i, nádasi vereség hírét véve Kos-