Művelődéstörténeti tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 31. (Zalaegerszeg, 1990)
Molnár László: Betyárok Zalában
tyárokat, de a birkásokat figyelmeztették volna. Mert a csendőrök — gondolom — nem titokban érkeztek a faluba.) Amikor a csendőröktől elbúcsúztak, azok nyugatnak, a betyárok pedig keletnek indultak a fent említett úton. A betyárok a falu északi végén lévő kocsmába mentek •— ekkor ez volt az utolsó ház —, míg a csendőrök visszatértek az ispánlakhoz, és a majorból a faluba vezető gyalogúton a faluba mentek. (Ez valóban a falu alsó végéhez vezetett, az idősebbek még ma is használják.) Minden bizonnyal figyelték a betyárokat távozás után, látták, hogy a kocsmába mentek, ezért nem az úton mentek utánuk, hanem a falu felől próbálták megközelíteni őket. Hogy miért erről azt nehéz megérteni, ugyanis a kocsma ablakai erre néztek. Talán bíztak abban, hogy a faluban nagyobb biztonságban lesznek és számíthatnak a lakosság segítségére is. A továbbiakat már ismerjük . . . Viszont kételkednünk kell Gönczi azon állításában, hogy: „A hagyomány szerint midőn a betyároktól elbúcsúztak és kerülő úton visszatértek, a faluban hat polgárembert felfegyvereztek, kiknek az lett volna a hivatásuk, hogy a betyárok menekülési útját elzárják, de mikor szükség lett volna rájuk nem álltak elő. Valószínűleg nem mertek a betyárokkal harcba keveredni." 25 Ez utóbbival viszont egyet kell értenünk. Fentieknek ellentmond, hogy a faluban az ispánnak lehetett fegyvere, másnak nem igen, így a felfegyverzés talán túlzás, bár a segítség kérés végül is nem zárható ki. Végül a falubelieket semmilyen szempontból sem érheti vád — még ha el is fogadjuk Gönczi állítását —, mert a betyárok nem menekültek, hanem támadtak! A szolgabíró jelentésében szó van ugyan a segítségnyújtásról: azonban ezen ütközetkor a falu birkásai közül a csendőrség felszólítására senki segítségükre nem ment." .. ., hogy valóban így volt, vagy csak a parancsnok igyekezett magát menteni és a falu lakóit befeketíteni, őket okolva kudarcukért és két társa haláláért, nem tudjuk. Ennyi idő távlatából úgy tűnik, nem is fog kiderülni. Tény viszont, hogy a csendőrök igen gyatrán lőttek — vagy a fegyverük volt rossz, vagy erősen ittasak voltak —, mert míg közülük kettőt is megsebesítettek, illetve egyiküket meg is ölték, addig ők csak közelharcban tudták az egyik betyárt megsebesíteni, azt is csak könnyebben. Mindez nagyon gyorsan játszódhatott le, és elég ijesztően ahhoz, hogy a fegyvertelen falusiak akár egyik, akár másik oldalon be mertek volna avatkozni. 25 Gönczi : im. 64. old. Mielőtt az a vád érhetne, hogy következetlen vagyok és hol csendőrt, hol zsandárt írok, hadd idézzem a következetőket: „Csendőrség (zsandárság): Katonai fegyelem alatt álló, fegyverrel ellátott, a belső rend fenntartására felállított erőszakszervezet. A zsandár, zsandárság elnevezés hazánkban az osztrák katonai közigazgatás révén honosodott meg a „schandarm" szóból, majd a nyelvújítók ezt a csendőr, csendőrségre' magyarították. (Magyar Történelmi Fogalomgyűjtemény, Eger, 1980., I. 115. old.)
