Művelődéstörténeti tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 31. (Zalaegerszeg, 1990)

Sasfi Csaba: Helybeli diákok a keszthelyi gizmáziumban

20% felett van (1836—40 között 31%) csak a húszas években esik 12,6 majd 9,77%-ra. Végül a kereskedők csoportjában szinte teljesen kizárható a torzítás — a részarányok is ezt mutatják — mivel e csoport túlnyomó többsége (87,8%) zsidó. Érdemes megemlíteni, hogy a gimnázium Egészének a szülők-eltartók fog­lalkozás szerinti megoszlásában a keszthelyi megoszláshoz képest három helyen találunk figyelemre méltó eltérést. Az értelmiség, a hagyományos iparcikkeket előállítók és a kereskedők vonatkozásában. De az eltéréseket vizsgálva arra a megállapításra juthatunk, hogy ezek a különböző számítás eredményekép­pen kapott arányok nem vethetők össze az egész diákságra vonatkozó ala­csony reprezentativitás és az ebből is eredő, a keszthelyinél is magasabb isme­retlen foglalkozásúak aránya miatt. A következő lépésben összevonjuk a foglalkozási csoportokat tevékenységi területük szerint ágazatokba, így — a nagyobb létszámok folytán — a tanul­mányi mutatók is komolyabban vehetőkké válnak. Az összevonásnál a regá­lébérlőket áttesszük az iparosoktól, a forgalomhoz. (23. tábla). 23. tábla Foglalkozási létszám Évismét- Egy év- Egy di- Összes Létszám Összes ágazat szerinti lők ismétlő- ákra mego. aránya re jutó jutó évism. évism. % % ismeretlen + 371 180 egyéb 13. 47,99 48,51 feud. elit 1. 102 48 értelmiség 2. 13,19 47,05 ipar 195 111 3—6. 8—9. 25,22 56,92 regálébér. 7. 64 22 kereskedő 10. 8,27 34,37 agrár 38 20 11—12. 4,9 52,63 ÖSSZESEN 773 381 100% 49,28 1,27 1,29 1,29 1,22 1,55 1,31 0,61 0,60 ev 3,22 4,33 58 34,52 33 0,84 4,14 0,42 3,64 0,81 3,60 a HUN év a 02-ben HUM % 02-ben 6,18 6,75 6,66 6,5 7,71 19,64 54 32,14 16 9,52 4.16 500 2818 0,64 3,64 168 110 100% 6,54 Ha a keszthelyi diákság rendi állás és foglalkozás szerinti megoszlása alapján kapott csoportokat a bevezetőben kiindulópontként választott megálla­pítások szerint akarjuk értékelni illetve jellemezni, akkor ezt csak úgy tehet­jük meg, ha sikerül összevonnunk ezeket olyan egységekbe, amelyek elég nagy létszámúak is, ugyanakkor történetileg nem képeznek irreális együttest. Még így is csak kísérletnek tekinthetjük e, nagymértékben hiányzó és ettől függetlenül is bizonytalan adatok révén kapott jellemzők egybevetését a hi­vatkozott szerzők állításaival. De az reméljük, hogy inspiráló lesz ez a kísér­let — az olvasó számára is.

Next

/
Thumbnails
Contents