Művelődéstörténeti tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 31. (Zalaegerszeg, 1990)

Sasfi Csaba: Helybeli diákok a keszthelyi gizmáziumban

ami a végzett osztályokat illeti, azzal a különbséggel, hogy a szelekciós küszöb, de úgy néz ki, inkább a tudatosan kitűzött szint a második osztály. Ugyanis az összes többi csoportnál minden mutató vonatkozásában messze jobban tanulnak; minimális az évismétlések aránya. Visszautalva a szülők-eltartók vizsgálatának megállapításaira: mindössze egy esetben (46-ból) váltja fel eltartóként az apát másvalaki, a többi esetben csak apát találunk ebben a pozícióban. Ez a tény azonban nyilván valamennyire összefügg az iskolában eltöltött kevés tanévvel is. Ezt a rendi csoportot tudjuk legkevésbé biztosan elhelyezni a város hatalmi és kulturális szerkezetében. így aztán nem tudjuk eldönteni azt sem, hogy ezek mögött a karakteres iskolába járási szokások mögött valójában milyen szándékok és okok rejlenek. Nem tudjuk, hogy a formális kvalifikációra, tehát a teljes hat osztály elvégzésére a nagyon magas eredményesség mellett miért nincs nagyobb igény. Azért-e, mert a foglalkozási tradíciók (a szülők 78%-a kereskedő) ezt nem kívánják meg, esetleg nem (is) teszik lehetővé, avagy ezt csak a városi társadalomba való integrálódás folyamata hátráltatja. Ez utóbbi folyamat kapcsán nem lehet kizárni azt sem, hogy a zsidóság gimnáziumi tanulmányainak fontos, elsődlegesen kulturális elsajátító, aklimatizációs szerepe is lehet. Ezt a funkciót feltételezhetjük egyébként a német betelepülők esetében is, akik a nem-nemes csoportba tartoznak. De feltételezhető az is, hogy a zsidóság — többé-kevésbé hasonlóan a német iparosokhoz és az alábbiakban tárgyalandó uradalmi alkalmazottakhoz — nagyobb térbeli mobilitása miatt mutatja ezeket a sajátos iskolai jellemzőket, és más helyen más gimnáziumban fejezi be tanulmányait. Nézzük végül az uradalmi alkalmazottak csoportjak. Számarányuk folyamatosan, de nem túl erőteljesen növekszik; 1806-tól 1820-ig erősebben, 1820 és 1840 között stagnálni látszik, majd a 40-es években ismét emelkedik. Ez abszolút számokban tízéves átlagokat véve is folyamtos növekedést jelent. Számarányuk a városi népességen belül 1790-ben 40, 1828-ban 130 fő, és ez a szám tovább emelkedik.

42 Ez a létszám előbb 1, később nem egészen 2%-át jelenti a városi lakosságnak, így az övék mind a nemesek, mind a zsidók gimnáziumi reprezentációját meghaladja, továbbá e csoport részaránya is — a zsidókéhoz hasonlóan — 1840 és 1849 között — ha minimális mértékben is, de meghaladja már a nemesek arányszámát. Valójában persze mindkét esetben nagyon valószínű, hogy arról van szó: a nemesi származású diákok szülei elhagyják címüket és az igen megnövekvő ismeretlen státuszúak csoportjába kerülnek. Az összesített arányuk 7,87% a keszthelyiek és 10,46% az összes keszthelyi és nem-keszthelyi diák között, ami jelzi, hogy e csoport nem a városhoz, hanem az uradalomhoz kötődik. Foglalkozási jellegéből — mint már előzőleg leírtuk, e csoport nem eredeti, elsődleges értelemben vettt rendi elem — adódóan egyrészt térben erősen mozoghat, másrészt a szaktudás és ebből következően a formális iskolai kvalifikáció iránti igénye magas, de ez az igény vélhetően nem pusztán ambíció, hanem részben státuszukból következő elvárás, részben családi hivatási tradíció is. Ezt látszik igazolni a tanulmányi előmenetel mutatócsoportja: közepes évismétlési aránnyal a legmagasabb részesedés az utolsó osztályban, és a legmagasabb összes év. Ez utóbbit még csökkentheti is azok 42 BENDA 1988. XXVI.