Művelődéstörténeti tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 31. (Zalaegerszeg, 1990)

Sasfi Csaba: Helybeli diákok a keszthelyi gizmáziumban

Ezek az adatok is beilleszthetők előbbi hipotézisünkbe: a nemes diákok általában — mint majd látni fogjuk — kevesebb ismétléssel több évet végeznek el mint az átlag. Bár az elemszám ebben az esetben sem túl magas (16,75%), megkockáztathatjuk azt a magyarázatot, hogy a nemesi származású tanulók apjuk elvesztése után „jobban tanulnak", kevesebb ismétléssel több osztályt végeznek el, e mögött azonban nemcsak a jobb tanulmányi teljesítmény húzódhat meg, hanem a kedvezőbb körülmények illetve a nagyobb késztetés a magasabb végzettség és az ehhez kötődő tevékenységi körök elérésére. A szűkebb értelemben vett társadalmi minősítő tényezőket vizsgálva először a vallási, majd a nemzeti hovatartozás szerint vizsgáljuk meg a diákokat (15. tábla): 15. tábla római katolikus református evangélikus izraelita nem katolikus összesen 91,46% 1,42% 1,29% 5,69% 0,13% 100% n=773 Ha az ötévenkénti átlagokat nézzük azt látjuk, hogy a zsidóság számának növekedésével csökken a túlnyomó katolikus többség. 1830 előtt 94,73% és 99,21% között mozog ennek aránya 1831-től viszont fokozatosan csökken a zsidó tanulók számának növekedésével: 93,83; 90,5; 83,43; 78,63 százalék. A zsidó tanulók időbeni eloszlása a következő (16. tábla): 16. tábla 1811—20 1821—30 1831—40 1841—49 összes 0,94% 0,37% 5,21% 16,02% n=46 A nemzeti hovatartozás szerinti megoszlás még egyöntetűbb 98,6%-ban magyar, úgyhogy ezt nem is részletezzük; van még 6 német és egy-egy lengyel, „szláv", horvát és osztrák illetve egy ismeretlen nemzetiségű diák. Ezek után térjünk rá a legnehezebbnek ígérkező feladatra a keszthelyi diákság rendi állás és foglalkozás szerinti megoszlásának elemzésére. Mindjárt előre kell bocsátanunk, hogy e két adattípusnál magas volt a kitöltetlen rovatok száma az anyakönyvben. Ráadásul időszakonként erősen változóan. Ez a tény nagyon megnehezíti az összehasonlítást mind csoportonként, mind időben. Ezért az e jellemzők alapján megfogalmazott megállapításaink mindig csak egy statisztikai minimumot jelenthetnek és csak a hiányzó adatoknak más forrásból történő esetleges későboi kiegészítésével válhatnak egyértelművé. E korszak társadalmi rendezőelveit a rendi állás, foglalkozás és a vagyon kategóriáiban határozhatjuk meg, jóllehet e tényezők kölcsönösen hatnak egymásra, és az egyén társadalmi helyét, helyzetét együttesen jelölik ki. Ez a helyzet is változhat, egy folyamat eredményeként jelenhet meg. Ez a változás persze alapvetően generációk között mehet végbe és eszköze elsősorban az is<kola mind az általa adott formális minősítés, mind a gyakorlatilag hasznosítható tudás által. Az első esetben közvetlenül, a másodikban közvetve szolgálhatja a társadalmi helyzetváltoztatást. Végső soron tehát negyedikként az iskolázottságot is e rendezőfogalmak közé sorolhatjuk. A magyarországi társa-