Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 28. (Zalaegerszeg, 1989)
Gyimesi Sándor: Az iparosítás Délkelet-Európában az I. világháború előtt
jelentkezett az agrárszektorban. A balkáni országok kivitele erősen agrárjellegű volt. Románia és Bulgária esetében ez elsősorban gabonát jelentett, a teljes export kétharmadát—háromnegyedét kitevő értékben. Szerbia esetében az élőállat — főleg sertés és a hús a maga 30—45%-os arányával meghaladja a zegyébként szintén számottevő gabonakivitelt. Görögországban a század utolsó évtizedeiben a maszoláé a vezető szerep az összes export felével, a századfordulótól az olívaolaj, dohány és bor szerepe növekszik. A négy termék együttesen a kivitel több mint kétharmadát jelentette. Az agrárexport az iparfejlődésre kétféleképpen gyakorolhat közvetett hatást. Az egyik az exportcikkekhez kapcsolódó feldolgozóipar. Ha megnézzük az egyes országok iparának ágazati szerkezetét, akkor valóban azt találjuk, hogy az élelmiszeripar a legerősebb ágazat, Romániában a termelés több mint egyharmadával, a többi országban több mint felével. Csakhogy ez az ipar nem igazán nagyipar jellegű: erre nem is mindegyik exportcikk alkalmas igazán. A görög mazsola vagy az ugyancsak exportcikket jelentő szerb aszaltszilva jóformán házi-ipari keretek között készült. A görög olaj-, bor- és dohányipar is kisipari, jellegű, még 1920-ban is átlagosan csak 5—6 fő jut egy üzemre, s noha az ipari munkások közel negyedrészét foglalkoztatta, a lóerőkapacitásból való részesedés csak 8,4% Szerbia az Ausztria—Magyarországgal folytatott 1895—96-os vámháborúk idején növelte a hús-feldolgozást, s egy-két nagyobb vágóhíd és feldolgozóüzem alakult is, de a húsexport az élőállat kivitel értékének csak töredékét érte el. Leginkább a malomipar lehetett volna a nagyipari szerveződés alapja. Erre Romániának volt a legtöbb esélye, amelyik 1910-re a világ negyedik legnagyobb gabonaexportőre lett. Ki is épült egy nem jelentéktelen malomipara, amelyek- közül a bukarestiek az egész Balkánon a legnagyobbak voltak. Ennek ellenére lisztexportja a századelőn a gabonaexport egész értékén belül mindössze 8%-ot tett iki. Az ok valószínűleg abban keresendő, hogy nem tudtak a kor ízlésének és igényeinek megfelelő választékú és finomságú lisztet előállítani. A század végére a magasőrlésben elterjedt technikai újítások 12— 20 fajta liszt előállítását tették lehetővé. Ez nagyon bonyolult őrlési eljárást követelt és nagyon eszközigényes volt s ebben a balkáni malmok nem tudták állni a versenyt a közép-európai piacot uraló magyar malmokkal. Sajátosan alakult a bugáriai malmok helyzete: ezek termelésük csaknem felét tudták exportálni. Csakhogy míg a román export Közép- és NyugatEurópa felé irányult, addig a bolgár liszt felvevőpiaca a Török Briodalom volt, ahol szerényebb fogyasztói igényekkel álltak szemben. Ez viszont a technikai fejlesztésre nem jelentett elég ösztönzést. Az agrárexport nyerstermékeinek feldolgozott termékekkel történő helyettesítése nem lehetett tehát az ipari fejlődés igazi motorja. Marad a másik közvetett hatás vizsgálata : az agrárexport keltette vásárlóerő kielégítésének bázisán lehetséges iparosításé. A mezőgazdasági export forrása a növekvő mezőgazdasági árutermelés volt, a termelőket tekintve azonban két típus létezett. Görögországban és méginkább Romániában a nagybirtokrendszer volt az uralkodó, a bevételek egy szűk nagybirtokos réteg kezében gyűltek össze. Az ő gazdaságuk és igényeik
