Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 28. (Zalaegerszeg, 1989)

Benda Gyula: Inventárium és paraszti gazdaság a XVIII—XIX. században

teljeskörű becsű, de erre kvantitatív elemzést nem alapozhatunk. Megkísérelhető azonban valamilyen modell alkotása, amely a gazdaság alkotórészeit mérlegszerűen összefügésbe hozza. Ebből a célból lényegében két gazdaságtípust különíthetünk el. Az egyik az igaerővel bíró és szántóművelést folytató gazdaság (ebből a szempontból lényegtelen, hogy a szántót úrbéresként vagy bérlőként, vagy szőlőhegyi tulajdonosként műveli.) Ez a típus természetesen nagyság szerint tovább differenciálható, de erre az inventáriumok alapján nincs lehetőség, más forrásokat is be kell vonni. A másik a szőlőre specializálódott gazdaság. Az adott kistájon a szántómüvelő gazdaság megtermtésének lehetőségei a XVIII. század végétől már korlátozottak : a jobbágytelek felosztását az uradalom akadályozza kevés az irtás lehetősége, gyakorlatilag csak örökösödés útján szerezhető ilyen gazdaság. Emellett beruházásigénye nem túl nagy, a gazdasági épületek mellett elsősorban az igaerőt kell megszerezni. Némi jele van az inventáriumokban a tinótartásnak, de sem gabonatermelésre, sem más ágazatra szakosodott gazdaságok létére nem utal semmi (de még ettől jelentős lehetett például az árugabona termelés). A gazdaságból származó jövedelmet az állatállomány növelésére vagy szőlővételre lehetett fordítani. A leltárak alapján úgy tűnik ez utóbbi a gyakorlat. A jövedelemfelhasználás harmadik lehetősege volt a későbbi paraszti kultúrára igen jellemző presztizsfelhalmozás (tisztaszoba). 1848 előtti inventáriumaink a falvakban ennek semmi nyomát nem mutatják. A szőlőművelő gazdaság tőkeigényes, de jelentős pénzt hozó vállalkozás is. Könnyen bővíthető, de növekedési lehetősége feltehetőleg a kistáj egésze számára mégiscsak korlátozott. A szántóművelők is — mintegy külön üzemként — jelentős szőlőgazdaságot tartanak fenn. Ez feltehetően nagyobb és bonyolultabb családi rendszert hoz lét re.. A szőlőhegyi települések ebben a korszakban olyan viszonyban vannak a falvakkal, illetve Keszthellyel, mint a klasszikusan fejlődött tanyák a városi gazdasággal. A mezővárosi szántóművelő és szőlőművelő gazdaságok, jóllehet extenzív terjedelmük nem éri el a falusiakét, differenciáltabbak. Az is megfigyelhető, hogy a falusi molnár, regálébérlő, kocsmáros gazdasága is — az inventárium oldaláról megközelítve — a parasztgazdaságnál fejlettebb. Méginkább áll ez az olyan specializálódott gazdaságra, mint a birkásgazdáé. Természetesen mindezt nehéz egzaktan bizonyítani. De a parasztgazdaságra vonatkozóan is megkockáztathatjuk azt az állítást, amit a keszthelyi lakásberendezések típusait elemezve igazoltunk: a mezőgazdaságból élők lakásai egyértelmeűn sajátos — archaikusabb — típusonként különíthetők el. Azaz a városban is, falun is feltételezhetünk egy paraszti háztartást és gazdaságot, amelyik nemcsak rendi jellegében, foglalkozásában, hanem kulturálisan is elkülönül. Az időbeli folyamatok vizsgálata szempontjából végig jeleztük mint problémát a hagyatéki eljárási gj^akorlat változását és következetlenségét. 1850 után az osztrák rendszer bevezetésével a hagyatéki becsük készítése általánossá válik és az anyag homogénebb. De az 1850—1867 közötti iratanyag megyei levéltárainkban sok helyen elpusztult. Zala megyében megmaradt ugyan, de egyelőre rendezetlen, emiatt a Keszthely környéki falvak leltárait nem találtuk meg. A magyar árvaszéki rendszer- 1867 után a 70-es évek elején épült ki. Iratanyaga igen gazdag, de Zala megyében 1944—1945-ben elpusztult.