Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 28. (Zalaegerszeg, 1989)

Benda Gyula: Inventárium és paraszti gazdaság a XVIII—XIX. században

főleg pénzt jelentetetk. A gabona nem játszik hasonló szerepet a többi élelmiszer értéke sem lehetett nagy. A keszthelyi házakban vásznat is tartottak. Láthatóan tezaurálási szándékkal. A falvakban ezt nem figyelhetjük meg. A föld, az épület, az állat és anyagleltár után az eszközök következnek. A becsük zöme nemcsak a nagyértékű eszközöket (eke, borona, pálinkafőző kazán, prés, szekér stb.) sorolja fel, hanem a filléres fa- és vaseszközöket is. A hagyatéki összeírások rendszeres feldolgozásával átfogó képet nyerhetünk a használt eszközökről, azok típusairól. A paraszti gazdálkodás eszközeire, a háztartásban használt szerszámokra megkerülhetetlen forrás az inventárium. A bőség ellenére meg kell említeni a kétségeket és a hiányokat is. Számos gazdaságból •— valószínűleg az összeírok felületessége miatt — hiányoznak alapvető szerszámok. Példaként két olyan leltárt idézek, amelyben az eladás során külön jelezték a becsűben eltagadott javakat. 1834-ben, a meszesgyörki Varga Ádám József hagyatékának árverésekor a becsűben szereplő 54 tételhez (53 Ft) az árveréskor 26 eltitkolt tárgyat csatoltak, amelyek összege 15 Ft volt. Tehát az ingóságoknak viszonylag jelentős része maradt ki az első öszszeírásból. Méginkább érdekesek ezek az eszközök egy olyan elemzés számára, amelyik az eszközkészletből a gazdasági tevékenységre akar következtetni. Nem írták össze a becsű alkalmával az udvaron álló hidast, hiányzik a tolókasza, 2 sarló, a halászatra utaló szigony stb. Ugyanebben az évben Meszesgyörkön Király Ferenc hagyatékának árverésekor a becsűben felvett 27 tételhez további 23 került. Értékük 26 Ft, a becsűben összeírt 40 Ft-hoz képest nagyan jelentős összeg. Hasonló kettős számbavételre kevés a példa, de az árverési jegyzékekben gyakran bukkannak fel korábban össze nem írt tárgyak, és általában magszakadás, árverés esetén jóval több apró tárgy kerül a jegyzékekbe, mint amikor az örökösök egymás közt osztozkodnak. Az osztozás során csak a nagyobb értékű javakat becsüli meg, a kisebb értékű ingóságokat természetben osztják el, — esetleg ezt meg is említik az osztálylevélben. A különböző eljárás alá kerülő tárgyak körét jól érzékelteti egy szokásosnál bőbeszédűbb osztálylevél. Rádi János három fia 1777-ben osztozott meg Keszthelyen a családi gazdaságon. Az osztálylevél elmondja, hogy becsérték szerint elosztották a földeket, a szarvasmarhákat, szekeret, boronát, ágyakat, ládákat — ezeknek értékét egyenként meg is adja. Becsű nélkül írásban osztották el a kisebb értékű eszközöket (fejszék, eke stb.) a sertéseket a termény és élelmiszerkészletét — de még ezeket is felsorolja az osztást írásba foglaló jegyző. Végül megjegyzi, hogy több más aprólékos eszközt egymásközt egyenlően elosztottak. Ez a hármas osztályozás később is jellemzi a gyakorlatot. Az első csoport vagyontárgyai minden becsűben megtalálhatók. A második csoport is gyakran összeírásra kerül. A harmadik viszont igen esetlegesen kerül be a becsükbe. Kérdés, hogy tudjuk-e a leltárak segítségével vizsgálni a paraszti felszerelésben lezajló változásokat. A tárgyakat a becsüsök egyértelműen igyekeztek megnevezni, de kerülték a felesleges bőbeszédűséget. Számukra a szekér megnevezés egyértelmű volt és csak akkor látták el jelzőveü, ha többfajta szekér volt hsználatban. A legtöbbször csak ekét írnak, nem különböztetik meg a faekéta vasalt vagy esetleg teljesen* vasekétől. Ha viszont-egy gazdaságban vaseke és faeke is van, akkor jelzővel különítik el. A megnevezésben tehát,