Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 28. (Zalaegerszeg, 1989)

Benda Gyula: Inventárium és paraszti gazdaság a XVIII—XIX. században

Elsősorban elemzési lehetőségekre és korlátokra szeretném felhívni a figyelmet. A paraszti gazdaságról alkotott képünk pontosításához olyan monografikus munkára lenne szükség, amelyik a hagyatéki iratok mellett más forrásokat is felhasznál. Kiindulásképpen szükséges meghatározni, hogy parasztgazdaságon olyan mezőgazdaságra épülő családi kisgazdaságot értek, amelynek birtokosa falun vagy mezővárosban úrbéri kötelékben vagy szabadparaszti státuszban él. Egyrészt tehát kizárom a kézművesek kezén levő kisgazdaságokat (szőlőbirtokot vagy teljes kisüzemet pl. a molnárok esetében), valamint a kisnemesi falvak családi gazdaságait. (Viszont parasztságnak tekintem a jobbágyfalvakban úrbéres telken vagy szőlőbirtokon gazdálkodó nemesek gazdaságait.) A parasztgazdaság lehet jobbágygazdaság falusi zsellér vagy mezővárosi polgár szőlőbirtoka, lehet árutermelő, önellátó vagy az önellátási szint alatti gazdaság. Elkülönítését nemcsak a földbirtok — vagy termelési viszonyoknak sajátosságai indokolják, hanem a hagyatéki eljárás sajátosságai is. A nemesi falvak lakóinál, a mezővárosi iparosság zöménél az öröklés rendje a becslés gyakorlata eltér a „parasztinak" nevezett csoportétól. Másrészt nem foglalkozom a nemesi közép- és nagybirtok gazdaságaival. A Festeticsek keszthelyi uradalmához a XVIII. század második felétől a következő települések tartoztak: Keszthely mezőváros és polgárváros, a városhoz tartozó (közigazgatásilag csak az 1840-es években önállósodó) szőlőhegyek (Cserszeg, Diás, Gyenes, Tomaj, Vashegy, Vonyarc), Alsózsid, Egregy, Meszesgyörök, Rezi, Vállus, Zalaszántó falvak teljes egészében, valamint Karmacs, Sármellék, Szentandrás, Vindornyafok, Vindornyalak, Vindornyaszőlős kisbirtokossági falvak, ahol a Festeticsek is bírtak jobbágytelkeket, birtokrészeket. 1785-ben 9600, 1851-ben 14 000 ember élt itt. Városi inventáriumok a XVIII. század 70-es éveitől maradtak fenn, de számosabbá csak az 1790-es évektől válnak. Ez valószínűleg nem független az uradalom szervezeti újjászervezésétől 1791—1792-ben. A falusi összeírások azonban még ekkor is csak szórványosak, és számuk csak az 1810-es 1820-as években emelkedik meg jelentősen. Az 1836-os törvények azután ugrásszerű változást hoznak — rendszeressé válik a hagyatéki leltár. Ennek megfelelően a Festetics uradalom falvaiban 1790 előttről mindössze 7 összeírás maradt fenn, ezek zöme is peres eljárás során utólag készült számbavétel az özvegyasszony által második házasságába vitt vagyonról. 1800—1809 között már 19 inventárium áll rendelkezésünkre, majd 1810-től három évtizeden át 30 és 40 között ingadozik ezek száma, 1840—49 között 61-re emelkedik. Keszthelyen a korai leltárak száma és súlya valamivel nagyobb, és valamivel kisebb az utolsó évtized megugrása, de a tendencia hasonló. A szőlőhegyeken az 1840-es évek túlsúlya természetes, hiszen ekkorra válik teljessé a kitelepülés. A nagyobb dunántúli uradalmak Magyarországon levő levéltáraiból és néhány alföldi mezőváros iratanyagából történt gyűjtéseink teljes mértékben megerősítik a fenti képet. Tekintsük át, hogy a parasztság alkotó elemei (föld, épületek, állatállomány, készletek, eszközállomány) hogyan jelennek meg az inventáriumokban. Elsőként nézzük meg a gazdaságok földdel való ellátottságát. Sajnos ezen a területen a feudális korszakban a tulajdonjog rendszere miatt az inventáriu-