Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 28. (Zalaegerszeg, 1989)

Kostyál László: Álom és valóság. Szekeres Emil festészetéről — — —

lág csak torz Napot érdemel, amely nem hiányzik tehát, csak az emberekhez idomult. Hasonló témájú az Esendő könyörgés (1986) is. A hulló őszi lombok az elmúlás sötét rémét idézik fel, mely kiterjesztett szárnyú hatalmas halálmadárként jelenik meg, s ennek könyörög térdreborulva a jobb oldali figura. A háttér ismét nyomasztó barna, s a térdelő alak és a madárszárny zöldessárgás színei a faág lilájával tovább fokozzák a feszültséget. A látomás nem konkrét, természeti térben jelenik meg, a lehullott lomb sem organikus forma. Irracionális, misztikusan sejtelmes és nyomasztóan üres, a környezet, a legapróbb motívum is hiányzik belőle, amely elvonná a figyelmet. A kihalt táj és a felső fekete sáv még nyomasztóbbá teszi az elpusztult (mert lehullott) faág felett lebegő madár és a neki kiszolgáltatott, könyörgő ember viszonyát. Kevésbé komor, de hasonlóan mély gondolatokat tükröz a Számvetés (1986). A fejét kezeire támasztó ördögfigura előtt a virág, a nyitott könyv, fején a csontkorona arra utal, hogy az alkotó élete értelmére, céljára keresi a választ. A jobboldali sötétségben lehullott virág és a kép többi részének vidámabb lila háttere Szekeres belső küzdelmeit tükrözi, ugyanakkor ezek teljes átérzését a rendkívül finom, pasztell színezéssel tompítja. A művészben dúló harcok kimenetelére is következtethetünk abból, hogy az említett sötét sáv az elpusztult virággal a képtér egyharmadát sem foglalja el, s hogy a töprengő alak környezete már „kivilágosodott". Bonyolultabb a szimbolikája s az alkotó többi képétől kicsit eltérő formanyelvű A lator c. festmény (1986). A középen lévő szakállasszarvas fej — misztikus önarcképként — a művészre utalhat. Az őt kétoldalról körülvevő, emberi testrészekre emlékeztető motívumok és a belőle kinövő, megkötözött, finom női kezek az erotikus töltés mellett a kiszolgáltatottságot jelzik. A nyitott könyv, a tudomány és az ismeretek évszázados szimbóluma a megvilágosodott festőállvánnyal együtt a kitörés lehetőségét mutatja. A finom, semleges háttér kiemeli e motívumokat. Festőnk művészetét nehéz lenne konkrét irányzathoz kötni. Mai stílusának gyökerei Szentendréig nyúlnak vissza, előzményei között Vajda Lajos, Korniss Dezső. Bálint Endre- alkotásait kell megemlíteni, de idáig vezető útja alapvetően eltér az övékétől. Saját bevallása szerint már fiatal korától kezdve vonzódik a konstruktivistákhoz. Szigorúan „konstruált" képei valóban ezt igazolják, mégsem nevezhető igazán konstruktivistának, hisz ez a törekvés a Pogány által említett (igaz, korábbi műveire vonatkoztatott) „hóhídnak" csak egyik alapját képezi. Műveit szemlélve expresszív erejű, sokszor szimbolikus víziókat látunk (konstruktív szürrealizmus), majd békés, szinte lírai hangvételű tájakra siklik a tekintetünk. A zselici, balatoni, majd Kanizsa környéki tájak mellett jelentős szerepet játszanak a gyermek- és ifjúkori, háborús élmények is. Ezekre nem jellemző az absztrakció, látszólag a realitáshoz közelednek, mégsem naturalista természetábrázolások. Igaz, főleg konkrét meglátásai inspirálják a művészt, de tájképei nem a helyszínen készülnek. Itt legfeljebb kis vázlatokat vet papírra, s ezek alapján később felidézi a látottakat. A hatást otthon, a műtermében szűri le, s élményeit korábbiakkal vegyítve, vagy szabadon kiegészítve és átrendezve festi meg a művet. Nem külső, hanem az annak elemeiből összeálló belső tájról van tehát szó,