Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 28. (Zalaegerszeg, 1989)

Kostyál László: Álom és valóság. Szekeres Emil festészetéről — — —

(1977). Egyik korai jelentkezése a később gyakorivá váló témának, amely Csokonai verssorát juttatja eszünkbe („Denevér babona, bagoly vakbuzgóság"). Sötét falnak támaszkodva magába roskadt ember ül középen a földön felhúzott lábakkal, elmerengve, fején kiterjesztett szárnyú fekete babonamadárral. Baloldalt a háttérben sejtelmes alak dereng a világosodó sötétségben. Ez a háttér homályos és misztikus, s mintha kavargó füst burkolná be magát a benne álló figurát is, aki előtt felboruló szék mutatja a szellemi sötétség romboló erejét. Ez a motívum „teszi a helyére" a .figurát is, akit ennek alapján a gonosszal, az ördöggel azonosíthatunk. Nem lép az előtérbe, a homályban marad, de tevékenysége mindenhol érezhető. Jobb oldalt derűs, világos környezetben ugyanilyen színárnyalatú alak áll. Élesen elhatárolódik az előbbi jelenettől, más dimenzióba lépünk általa, a babona-madártól gyötört figura számára ő nincs jelen. Inkább egy tiszta, sötét színek nélküli vágyálomról van itt szó, mely derűs kiegyensúlyozottságával nemcsak alternatívát kínál a babonák ellen, hanem Szekeres optimizmusát, jövőbe vetett hitét is sugározza. Ugyanakkor ez az alkotás legnehezebben értelmezhető része is. Színvilága, éles határvonala elkülöníti a képmező összefüggőbb négyötöd részétől, s határozottan szembe is állítja azzal, ismét az alkotó belső küzdelmeit megjelenítve. Képei a hetvenes évek közepén fokozatosan szigorodni kezdenek, egyre élesebb kontúrokat használ. Színvilága nem változik, de a foltszerű hatás lassan eltűnik képeiről. Marad a látszólag festés közben, spontán kialakított, ám a valóságban szigorúan megszerkesztett, sokszor milliméternyi pontossággal megrajzolt, előre megálmodott kompozíció. Festményei többnyire belső élmények hatására keletkeznek, de ezeket gyakran aktuális, hallott vagy látott események idézik fel. Egy-egy művén különös gonddal, hosszú ideig dolgozik. A kompozíció megszerkesztése, a pontos rajz, a nem tetsző, az elgondolttal szemben mégsem odaillő részletek kijavítása rengeteg energiát emészt fel. Egy alkotás több hét, esetleg hónap alatt készül el, néha azonban csak évekig való javítgatás után tekinti befejezettnek művét. Minden ecsetvonásnak a helyén kell lennie ahhoz, hogy az önmagával szemben is szigorú művész elégedett legyen. Ez az igényesség, precíz rendre való törekvés, a „szerkesztett spontaneitás" nemcsak Szekeres Emil egyik legjellemzőbb, hanem egyik legszimpatikusabb vonása is. A Babonák napja című képén (1985) együtt jelenik meg a túlvilági hatalmakra — ezek inkább szellemi, lelki, s nem fizikai hatalmak — utaló sötét madár és ördög, mindkettő komor, barna háttér előtt. Mellettük óriási, de haldokló virág mutatja az életet megfojtó hatásukat. A virág mellett eltörpül a két szellemi lény, azok látszólag éppen csak jelen vannak. A madár békésen egyensúlyoz egy falkiugráson, az előtérben a kis ördög (már kifelé megy a képből, s csak a felsőteste látszik) sétálgat. A tragikumot a virág lekonyuló levelei s sziromnélkülisége hordozza. Mögötte átlós irányban patakszerű piros sáv húzódik, melyről önkéntelenül is a pusztuláshoz kötődő vérpatakra asszociálhatunk. A jobb felső sarokban, úgy is mondhatnánk, a háttérben, az égen, a Nap helyén középen vörösbe átmenő lila motívum kapott helyet. Ez — amellett, hogy oldottabbá teszi az alkotást — újabb kérdésfelvetéshez vezet: hová lett a Nap? A válasz kiábrándító: torz, sötét hatalmak uralta vi-