Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 28. (Zalaegerszeg, 1989)

Halász Imre: Adatok a Zala vármegyei református népiskolák helyzetéhez a Bach-korszak idején

Kővágóőrs, Bfüred intézkedni fog, hogy mint a férfi, mint a lány gyermekek számára külön szobát építessenek, ez Kővágóőrsön már életbe is lépett." 17 1853-ban az iskolák és tanítók „iskolai kézi könyvek"-kel való ellátásáról kellett tudósítani a főbírónak. Az egyházkerülettől azt a tájékoztatást kapta, hogy az egyház elöljárósága külön rendeli meg a könyveket és juttatja el az iskolákhoz. 18 A veszprémi egyházmegyében 1848-tól lelkészekből álló „körvizsgáló bi­zottságot" hoztak létre. Ezek az egyházmegye által minden évben újjá vá­lasztott bizottsági tagok évente egyszer kötelesek voltak a nekik kijelölt is­kolákat meglátogatni, a későbbi ; ,tanfelügyelők" mintájára a tanító működé­séről, hozzáértéséről, eredményességéről meggyőződni és erről jelentést tenni az egyházmegyének. Ez a kimondottan tanítói tevékenységet ellenőrző vizs­gálat nem tért ki az iskolaépületek állapotára és felszereltségére. A „körvizs­gáló bizottság" tagjai három kategóriát állítottak fel: jó, középszerű és rossz iskolák voltak, aszerint, hogy a tanító milyen hozzáértéssel és eredménnyel tanított. Kategorizálták továbbá a gyülekezeteket is és minden erejükkel azt próbálták elérni, hogy esetleges állásváltozás esetén, mikor az egyházmegye egy tanítói állásra három jelöltet állított és ezek közül választott az érdekelt gyülekezet tanítót, első kategóriás gyülekezetbe csak első kategóriás — tehát a legjobban tanító — mester kerüljön, a második osztályú gyülekezetbe ke­rüljenek a középszerű tanítók, míg a harmadik kategóriás, rosszul tanító mes­tereket „mint a jövő nemzedékek nem nevelői, hanem rontói, a kijelölésből egészen kihagyjanak." 19 Bár a bizottság írásbeli beszámolói elkallódtak, az 1848. évi és 1856. évi eredményt megőrizte az egyházmegye jegyzőkönyve. Eszerint (csak a Zala megyei iskolákat véve figyelembe) : 20 A legjobban az alábbi iskolákban oktattak a tanítók: 1848-ban 1856-ban Alsóörs Alsóőrs Balatonfüred Balatonarács Monoszló Balatonfüred Pécsely Balatonhenye Vászoly Balatonszőlős Balatonudvari Felsőőrs Kövesd Pécsely ''Zala Megyei Levéltár (továbbiakban: ZML.) IV. 151. 1852. X. B. 412. '/ZML. IV. 151. 1853. X. B. 906. I!J DREL. 217. a. A veszprémi egyházmegye jegyzőkönyve. IV. kötet. 48. p. Részletek ill. magyarázat már közölve: HALASZ Imre: önkényuralmi népiskola-politika Zala megyében a Bach-korszak elején. (In: Neveléstörténeti Füzetek 1. Bp. 1984.) 49—59. p. és uö.: Az alsófokú oktatás néhány problémája Zala megyében a Bach-korszakban. (In: A Dunántúl településtörténete VI. PAB—VEAB. Értesítő, Veszprém, 1986.) 237—245. p. A Káli­medencére vonatkozó rész bővebben kifejtve: HALÁSZ: A Káli medence falvai­nak oktatásügyéhez. (In: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei. 17. kötet. Veszprém, 1985.) 781. p. 20 Uo.

Next

/
Thumbnails
Contents