Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 28. (Zalaegerszeg, 1989)

Hudi József: A balatoni fürdőkultúra a reformkorban

3.4. Társadalmi nyilvánosság, érintkezési szokások. Lényegében tehát igaza volt a kortársi megfigyelőnek: a fürdőhely társadalma a magyar társadalom tükörképe. A pontosítás egy jelzőt kíván: torz tükörképe. Mert itt nem a teljes társadalmi vertikumot látjuk viszont, hanem azon csoportokat, amelyek megindultak a polgárosodás útján. Még él a hagyományos rendi szemlélet, az egyénnek még többnyire a „születés" és társadalmi helyzet s nem tudása, erényei kölcsönöznek tekintélyt. De a régi értékrend uralma már megtört, az országszerte divatozó egyletesdi már az új magatartásit, a polgári értékrendet és politikai intézményrendszert népszerűsíti. A régi szemlélet a fürdőhelyeken, így Füreden is, az egyes társadalmi csoportok elkülönülésében ölt testet. Az aranyszabály: „minden embernek megvan a maga osztálya, mellyen rá nézve sem innen, sem túl nincs — fürdői üdvösség!"''

8 A naponta négyszer-ötször ruhát váltó főrangúak — hercegek, grófok, bárók köre — a nagyvárosi szalonok légkörét és normáit hozza magával, s ha szóba áll is az előkelőbb köznemesekkel, nincs benne köszönet. A megyei tekintetes urak lenézik a műveletlen kisnemest, s mindahányan megvetik a „héber atyafiakat", feledve, hogy tegnap még hitelért fordultak hozzájuk.

00 Az elkülönülés, amely a társadalmi érintkezésben megnyilvánul, már a szobafoglalásnál is jelen van, hiszen a zsidók külön fogadóban szállnak meg, bár a nagykereskedőket szívesen látják a Horváth-házban, az Esterházy-fogadóban vagy az apátsági nagyvendéglőben is. A szállás közelsége azonban még nem jelent tényleges közeledést a különböző társadalmi csoportok között. Tarczy Lajos pápai professzor is hiába keresi a „keblében lakó ideált", azt kell tapasztalnia a nap minden órájában, hogy a „mágnás és nemes, a gazdagabb s szegényebb nemes, polgár elkülönözve állanak egymás mellett, de nem egymással, s mindenik megtartja saját bélyegét".

70 A társadalmi feszültségek a gyorsan polgárosodó, asszimilálódó zsidósághoz való viszonyban mutatkoznak meg legélesebben. 1844-ben már odáig fajul a dolog, hogy a „zsidók alkalmatlanságát az itteni urak nem tűrhetvén, a fürdő elébe egy hajdút állítottak, ki a zsidókat megintse, hogy bemenni ne merjenek, különben kidobatnak; — ezért a zsidók a közfürdőbe kénytelenek járni, nevét pedig társasági fürdőre változtatják. (. . .) nemde gyönyörű humanismus, r

>* Haraszti: i. m. 105. 69 Uo. 105—109. Wesselényi az arisztokraták és nemesek fölényes magatartását a születési előítéletek közé sorolja, a társasági élet fogyatékosságait (a külföldi divat majmolását, a feudális erkölcsöket, a természetellenes viselkedést) pedig a „hon nelleni előítéletek" között emlegeti. Lehangolóan nyilatkozik az étkezési kultúráról is, mondván, hogy a magyarok enni szeretnek, de az etikettet még az előkelők sem tartják be. Nem tudnak késsel—villával enni, evés közben csemcsegnek, stb. Wesselényi Miklós: Balítéletekről. Pest, 1833. 34—40., 48—50., 126— 148. Az előítéletek tartós továbbéléséről győződhetünk meg akkor, ha az 1863-ban kiadott fürdőalbum írásait olvasgatjuk. Az újságíró elítéli a „kasztszellemet, mely lehetetlenné teszi a magyarországi társaséletet általában, és a fürdőkben különösen, hol a szűk társaskör nem engedi, hogy a kinövések elpalástoltathassanak; csak annyira is, mint a fővárosban". Huszár Imre: Balatoni saisonok. = Nayad. Fürdő-album. (Szerk. Balázs Sándor, Huszár Imre és Rózsaági Antal) Pest, 1863. 70—77., idézett rész: 71. 70 Tarczy: i. m. 573.