Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 28. (Zalaegerszeg, 1989)
Gyyulai Ferenc: A honfoglaló magyarság gabonatermesztése II.
A frissen feltört földet kedvelő köles egyre inkább háttérbe szorult az értékesebb, de igényesebb búzával, árpával és rozzsal szemben/ 3 Ebben a korban még nagyon alacsonyak voltak a terméseredmények. BALASSA Iván így ír erről: ,,a gabonatermesztés a síkvidéki részeken a XII— XIII. században általánosnak mondható. Termelékenységére jellemző, hogy 1219-ben a Derecske melletti Pelőke faluban két eke föld elfoglalásakor 200 kepe gabonát vittek el, ami arra mutat, hogy 1 eke földre 100 kepe (200 köböl gabonatermés'''') számítható"/' 5 MOLNÁR Erik is foglalkozik ezzel a kérdéssel: „az átlagos termés, a szabályozott talajváltó rendszer mellett a vetőmag 2—3szorosára, tehát 2,5-es átlagot véve (s feltéve, hogy 1 m.holdon 125 liter gabonát vetettek /|<; ), holdanként 312.5 literre... lehet tenni. Háromnyomásos rendszer mellett az átlagos hozadék Magyarországon a vetőmag 3—4-szerese 43 MAKKAI L. 1968. a. 75. Az Árpádkori égetéses irtásgazdálkodás nincs bizonyítva. Múlt- és e századi néprajzi analógiák szerint elképzelhető, hogy így is birtokba vettek területeket. A fák aszalása (gyűrűzés után a fák kiszáradtak „lábon való aszalás"), majd ezt követően a fák égetése volt — a néprajzi kutatások szerint — országosan a legelterjedtebb irtásmód. Az égetésnek kémiai hatása is volt a talajra. A hideg, savanyú talajon égetés előtt a teljes talajfelületet beborították ágakkal, mert a fa hamujának lúgossága javította a talaj minőségét (pl. Dunántúl nyugati részén). Tűzzel az élő fát „aszalás" nélkül is ki lehetett ölni, ezért az égetéses irtásmód igen kedvelt volt a természet népeknél (TAKÁCS L. 1976. 46—48.). Az irtás után ottmaradt tuskók kitermelésére nem fordítottak gondot, elkorhadásukat az időre bízták. Számos középkori írásos adat utal erre (TAKÁCS L. 1980. 224—226.). Nyilvánvalóan nehéz ekével nem lehetett az irtásföldeket felszegni, mert az ottmaradt tuskókat kerülgetni kellett. Az eke sokszor elakadt. Ezért az égetéses irtást könnyű ekével és kerti szerszámokkal (ásóval, kapával), olykor kizárólag az utóbbiakkal végezték. A középkori, de még a múlt századi hazai adatok szerint is, tavasszal, miután az irtásföldön lévő gödröket betömték, a talajt kiegyengették, majd feltörték, rövid tenyészidejű tavaszi veteményt vetettek bele. Leginkább burgonyát, zabot, kölest, hajdinát, lent. Ezek a kultúrnövények a szükséges gyomlálás mellett gyors növekedésükkel, talajárnyékoló képességükkel kedvezően hatottak a talajra (TAKÁCS L. 1980. 263.). A köles talajban nem válogatós. Mégis a lazább, jó erőben levő talajokat jobban kedveli, mint a kötöttet (LÁNG G. 1976. 112.). Frissen feltört, tápanyagban gazdag talajokon rendszerint a búza előveteménye volt, mert itt a búza megdőlt volna. Rendkívül érzékeny a gyomokra, ezért igen fontos a köles számára a talaj jó előkészítése és gyomirtása (SZÉCSEY I. 1897. 44—45.). Ügvelni kell jó csírázására, kezdeti erőteljes fejlődésére és jó bokrosodására, mert csak ekkor fizet úgy, mint „a köles" (VILLAX Ö. 1947. 218.). NAGYVÁTHY János (1821. 71) így ír a köles talajelőkészítési munkáiról: „az ásott földbe azért jobb vetni, mint a' szántásban, hogy 1. három annyit szaporít, mint szántás után szokott. 2. Az ásás által a' föld megtisztul, mellyre nézve a' Kölesnek megmarad a' jó nedvesség, 's Gyomlálókra se kell se pénzt, sem időt vesztegetni." '' 1 köblös — kb. 1600 négyszögöl (az a terület, amelybe 1 köböl = 4 véka — kb. 108 kg — búzát vetettek). (SÁROSSY I. 1982. 711.). 45 BALASSA I. 1973. 282. 46 1 magyar hold = 1200 négyszögöl; 1 négyszögöl (négyzetöl) = 3,5966 m- (SÁROSSY I. u. o.).