Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 28. (Zalaegerszeg, 1989)

Hudi József: A balatoni fürdőkultúra a reformkorban

az apátság savanyúvízi gazdálkodásában, hatásuk inkább a fürdőtelep csinosodásában mérhető le. Az apátság továbbra is a kényelmesebb megoldást választotta: a fürdőt és az épületeket is bérbe adva hasznosította. A fürdőket többnyire az orvos vagy patikus, a vendéglőket zsidó bérlők bírták, akik albérletbe adták ki az egyes épületrészeket és haszonvételeket. A telepet 1822-ig a tihanyi kasznár felügyelte, s ezt kellőképpen ki is használta — a maga és rokonsága javára. 1822-től az adminisztrátor vette át a fürdő irányítását, s ezzel sikerült néhány veszteségforrást kiküszöbölnie.3 A gyökeres átalakulásra azonban még várni kellett. Az 1834. július 18—i tűzvész után Packh János tervei alapján egy városias, korszerű igényeket kielégítő fürdőtelep alakult ki. A nagyvendéglőt helyreállították és emeletráépítéssel bővítették. Egy-egy emelettel bővült a Horváthház és a postaház is. A régi mellé új, kétemeletes fürdőház épült (1835—1837), amelynek melegvízellátását egy újonnan beállított, gépész kezelte gőzgép biztosította, amely a fürdővíz minőségét is javította. (Korábban a melegvíz hőfokát nem lehetett szabályozni, ezért a túlhevítés következtében az üledék a fürdőkádak falára csapódott ki. Ezt sikerült megszüntetni.) A Balaton vízének többirányú hasznosítását (fürdés, sétatér öntözése) a parton felállított, lóval hajtott vízszivattyú tette lehetővé, amely földbe helyezett vascsövek segítségével nyomta a vizet a kazánházba, illetőleg a fürdőhelységekbe.

24 Az átépítéssel, korszerűsítéssel párhuzamosan a gazdálkodás szervezetében is minőségi fordulat következett be. Az apátság megszüntette a bérleti rendszert és a telepet saját kezelésébe vette. A fürdőhely életének irányítását 1835-ben az apát által kinevezett fürdő felügy elő (inspektor) vette át Écsy László ügyvéd személyében, aki ténylegesen csak a bérleti szerződés lejártával kezdhette meg működését (1836. április 12-én). Addig építési felügyelőként tevékenykedett.

25 A tihanyi apátság adminisztrációjában a savanyúvízi felügyelő közvetlenül az uradalmi számvevőnek volt gazdaságilag alárendelve. A számvevőszék vizsgálta meg s hagyta jóvá a felügyelő évi számadásait. A számvevőszék vezetője 1851-ig az uradalmi ügyész volt, szerepét ettől kezdve a perjel vette át; az ügyész, ezután mint az uradalom jogi képviselője vett részt az üléseken. A számvevőszék ítéleteit, s a számadásokat 1842-ig a pannonhalmi főapátsági számvevőszék átvizsgálta és észrevételezte. E függőség azonban úgy látszik, 1842 után megszűnt, mert a számadásokon a felülvizsgálatnak nem maradt írásos nyoma. S hiába keressük a gazdasági levéltárban a szokásos számvevői „észrevételeket" is.

26 A savanyúvízi felügyelő pénzügyileg sem volt önálló: a fürdőhelyi jövedelmeket nem ő kezelte, hanem a tihanyi kormányzó, aki elvárta, hogy a so23 Devecsery György kasznár és írnoka (egyben sógora) szövetkezve pl. rendszeresen a saját hasznukra adták el a tihanyi belső tavon lehalászott halakat. Tihanyban szinte „vásárt állottak", sőt még Veszprémbe is kocsiszámra hordatták a halat. = VeML XII. 4. d. 218. cs. Devecsery 1815. évi számadására tett észrevételek. 24 ZML Iv. 1. b. Adler József fürőorvos 1835—1836. évi jelentései. 582/1836. febr. közgy. sz. i., 126/1837. jan. 9. közgy. sz. i. 25 Horváth: i. m. 13—14., Orzovenszky: i. m. 57—58. 26 XII. 4. h. Écsy László felügyelői számadásai 1836—1850.