A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)

B-szekció - Tóth Tibor: Aprófalvak falvak — településhálózat

belüli munkamegosztást, az ún. technikai munkamegosztást kívánja. Nem szólva most a falvak társadalmának jogos emberi és állampolgári törekvéseiről, úgy vélem, hogy döntően ez a technikai munkamegoszlás az a funkció, amely a falusias szerkezetek egész megítélésének meghatározó alapelvéül szolgálhat, számításba véve továbbá még azt is, hogy ezek az egységek és az árutermelő agrárterek földrajzi egybetagoltságuknál fogva ezen túli technológiai kapcsolatokkal is illeszkednek. Magam tehát a településhálózatot történeti okokból következően három egységre bontom fel. E három egység egymástól jól elkülönülő, de természetesen a munkamegosztás szálain össze is kapcsolódó két szférában található. Az egész rendszer alapját a falusias térség adja, a maga önszabályozó és történéti kereteinek érintetlenül hagyásával állandóan átrendeződő társadalmi és gazdasági rendszerével. Strukturális jellemzője gazdaságilag a termelési feltételek kényes és labilis engyensúlya, társadalmi szempontból pedig az önszabályozásra való hajlam és képesség. Önmagában, tehát munkamegosztási kapcsolatok nélkül tekintve, jellemzi még a ü-hoz közeli növekedési érték. Funkcióját kisebb mértékben az autonóm városiasodás, s főképpen a technikai munkamegosztásban való tartós, semmivel sem pótolható részvétele biztosítja. E szférától függetlenül, de számos szállal mégis kapcsolódva található a településhálózat másik, két elemű csoportja. Jellemzi a termelési feltételek tradicionális egyensúlyi arányainak végleges lebontása, következésképpen a feleslegelőállítás, az árutermelés organikus jellege és az egymásra vonatkoztatott tükörszerűség. E szférába a város, illetve az agrártermelés speciális településtípusai, a mezővárosok, illetve az agrárnagyüzemek lakott üzemi telephelyei tartoznak. Talán hangsúlyozni sem kell a két előbbi és az egyetlen utóbbi település típus közötti különbségeket, amiknek lényege a munkahely—lakóhely egységének sajátosságaiban kereshető. (Figyelemre méltó az, hogy azok a hajdani uradalmi puszták, melyek az 1860-as évek előtt jöttek létre, s ahol filiális imaház, hozzákapcsoltán pusztai iskola is működött, tehát majdnem teljes értékű lakóhelynek számítottak, rendszerint 1945 után is megmaradtak, kisebb-nagyobb faluvá fejlődtek, mígnem egy részüket azután a településfejlesztési koncepció majdnem felszámolta. Az 1860-as évek utáni időszakban, kifejezetten nagyüzemi egységként szerveződő puszták jelentős része viszont nem élte túl a földreformot.) Ügy vélem, hogy a két szféra történeti talajban gyökerező strukturális és funkcionális függetlenségének számbavétele teheti csak a gazdaságot és a társadalmat tartósan működőképessé, minden ettől független hierarchizáló döntés, káros redisztibutiv beavatkozás eredmények helyett csak káros következményekhez vezethet.