A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)

B-szekció - Tóth Tibor: Aprófalvak falvak — településhálózat

megfontolások alapján tehát nem tarthatom helyesnek az aprófalu — falu megkülönböztetést, a méretkülönbségekből adódó, esetleg bármennyire is szembeötlő eltéréseket másodlagosnak és a strukturális jellemzőket legfeljebb csak felületesen érintő külsőségeknek ítélem. Más alkalommal talán nem lenne teljesen érdektelen a leírt ideáltípus megadott jellemzőiből következő társadalmi konzekvenciák részletezése sem, noha a kérdéskör e része a néprajztudománynak, illetve a korábbi évek szociográfiai leírásainak köszönhetően ismertebb. Mindazonáltal egy összefüggésre mégis csak rámutatnék, arra ti.

r hogy e gazdasági szerkezet nagyfokú állandósága az adott közösségek intézményrendszerének is jelentős stabilitást kölcsönzött, s ezekből az intézményekből — mint tudjuk — nem hiányoztak az agrárdemokrácia és a közösségi önigazgatás fontos és szerintem történetileg is előremutató elemei sem. A modell hosszasabban értelmezett nevezetes pontja — ezt ismét hangsúlyozom — ideáltipikus, s csak a modell belső környező terében levő nagyszámú, a kijelölt centrumhoz közelebb—távolabb eső pontok sajátos átlaga. E pontok felhője jelzi tulajdonképpen a kisebb-nagyobb falvak együttesét. Az alátámasztás körüli labilis egyensúly egyik esetében a pontok az agrártér irányában konvergálnak, a másik esetben pedig a városias típus felé mutatnak elmozdulási hajlandóságot. Kisebb-nagyobb részük, nyilván engedve az erőteljes vonzásnak, ki-kiszakadhat, s vagy a specializált árutermelés részévé válik, vagy városiasodásnak indul, kisváros lesz, esetleg városias jellegű vonzásközpont. A zöm azonban megmarad a pontfelhő részeként. Mindazonáltal aligha képzelhető el az, hogy helyzetük, minden meghatározottság ellenére is, mozdulatlan. Mert amiképpen igaz az, hogy strukturális létük döntően a történeti és földrajzi viszonyok által meghatározott termelési feltételeik arányaitól függ, úgy az is igaz — sa falusias településformák nagy változatossága jelzi azt —, hogy az arányok kellő határok közötti módosítására nagy lehetőségek is vannak. S éppen az arányok adott határokon belüli módosíthatósága tartja a pontfelhőt állandó mozgásban, azt hol az egyik, hol a másik vonzásigény felé orientálja. (Jellemző, hogy 1920—1930 között Somogyban a megyén belüli lakóhelyváltoztatás nagysága azonos volt az 1950—1960 közöttivel, úgy azonban, hogy az első évtizedben a megyéből való emigrációra alig került sor.) Ez a sajátos önmozgás, melynek optimális eredményei a történetileg és természetileg is adott ökopotenciálok következetes tekintetbevételével méginkább biztosíthatók, az ágazati munkamegosztásban való sajátos részvétel következményeként alakult ki, s tendenciájában inkább az árutermelő agrártérségek mezeje felé irányul. Döntőnek tartom azt, hogy az X—Z görbe C pont feletti részével takart térségre jellemzően a technika- és területigényes termelés a jellemző, az tehát, melynek termékei döntőek a városias munkamegosztás fenntartásában, ám ehhez kizárólagosan nem elégségesek. A szükséges termékek egyéb részének technika- és területigénye viszonylag kisebb, jelentősebb élőmunkát kíván, ugyanakkor előállítása gazdaságosságának megítélésénél az áruszférától némileg eltérő szempontokat kell figyelembe venni. E kívánalmaknak pedig leginkább a falusias térségek termelési feltétel szerkezete felel meg. A városias munkamegoszlás tehát az árutermelő agrártérségek, illetve a falusias gazdasági térségek közötti sajátos ágazaton