A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)
B-szekció - Tóth Tibor: Aprófalvak falvak — településhálózat
bocsátja, gyarmatosít, új településeket hoz létre, kirajzik — amint ennek számos, rendszerint összefonónó változatai a történeti és az antropológiai irodalomból ismertek. A szabályozás másik változatában maga az adott eltartóképesség válik egyre rugalmasabbá, köszönhetően annak, hogy a közösség aktivizálja magát. Ennek lényegét leginkább úgy lehetne megragadni, hogy a közösség gazdasági magatartásában megjelenik a bővített újratermelés eleme. Ebből következően nőnek a kapacitások, gyarapszik a terméktömeg s, ha lassan is, biztosíthatóvá válik az emelkedő eltartási szükségletek fedezése is. Szeretném hangsúlyozni, hogy az alkalmazkodás e két, passzív, illetve aktív változata egymástól élesen csak a történeti fejlődés nagyon korai szakaszaiban válhatott el egymástól, továbbá azt, hogy együttes előfordulásuk — amint elméletileg igazolni fogom — a legutóbbi időszakokig is a történeti fejlődés sajátja volt. Akár az aktív, akár a passzív alkalmazkodási változatot nézzük is, mögöttük az eltartóképességet együttesen alkotó termelési feltételek adott állapotát kell szemügyre venni. Megítélésem szerint ugyanis ezek konfigurációja, illetve kölcsönhatása határozza meg a fentebb önálló funkcióval felruházott alrendszereknek nevezett településegységek belső gazdasági struktúráját. Némileg a Cobb— Douglas — formulára emlékeztető módon az agrártermelés feltételeit — hiszen értelemszerűen a primer települések meghatározóan agrár jellegűek voltak — az emberi munkaerő, illetve a termelés anyagi erőforrásainak, a földnek és a termelő technika együttesének összegével tartom meghatározónak. (A továbbiak érdekében szükségesnek látok két kikötést rögzíteni: 1. A gazdaságnak és a társadalomnak a tradicionális gazdálkodás időszakában jellemző szoros egymásba tagolódása miatt az emberi munkaerő fogalmához nemcsak ennek a mennyiségi jellemzői tartoznak, hanem mindazon közösségi szabályozási mechanizmusok is, amelyek a munkaerő alkalmazását meghatározták. Aligha kétséges pl. az, hogy az orosz pravoszláv egyház száznál több kötelező egyházi ünnepe szorosan befolyásolta azt, hogy az obscsina az egyenlőtlenség szintjét meghatározó felhalmozást majdnem teljesen kizárja. 2. Az anyagi erőforrások két elemének együttes kezelése csak addig lehet helyes, amíg ezeknek csak a fizikai állományával számolunk. A piacgazdálkodás szélesedésével, amikor ezek már tőkeelemként is megjelennek, egyszerű összevonásuk súlyos elméleti hibák forrása lenne. Maga a tradicionalizmus megítélésem szerint a reálpiac teljes hiányát vagy erőteljes korlátozottságát feltételezi.) Abban már most, hogy az egyensúly biztosításának melyik változata a meghatározó, a termelési feltételek viszonylatai a döntőek. Számos történeti munka igazolja, hogy a termelési feltételek összege hosszú távon állandó, az összegszerű növekedés általában a gazdálkodás egészét átalakító minőségi változásokhoz vezethet. A hosszútávú állandóság azonban nem azonos a változatlansággal. Sokkal inkább azt jelenti, hogy az egyes elemek között bizonyos mértékű felcserélhetőség, helyettesíthetőség áll fenn. Nem lehet kétséges az, hogy ez a felcserélhetőség annál nagyobb, minél alacsonyabb a gazdaság technikai színvonala, vagyis ahol a termelés anyagi feltételének együttesében minél kisebb a termelő technika súlya. (Jellemzőként utalok arra, hogy az 1930-as évek átlagában számításaim szerint a magyar mezőgazdaság össztőké-
