A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)
B-szekció - Tóth Tibor: Aprófalvak falvak — településhálózat
VITAINDÍTÓ ELŐADÁS TÓTH TIBOR: APRÓFALVAK — FALVAK — TELEPÜLÉSHÁLÓZAT Történeti és településgazdasági vizsgálatok hosszú-hosszú során át vezetett az út addig a meggyőződésig, hogy a nem urbánus gazdasági nagyrégiók modernizálásának talán az egyik legfontosabb feltétele a falusias településhálózat megváltoztatása. A vizsgálatok felületességének, a falusias társadalommal kapcsolatos, részben liberális gyökerű, XIX. századi előítéleteknek tudható be az, hogy az elkerülhetetlen változtatások célrendszere esetenként abszurd volt, az eszközök alkalmasint embertelenül alkalmatlanoknak bizonyultak. Volt idő, amikor a falu, az agrárágazat a városiasodás, az iparosítás mérhetetlen tőkeigényének kiszolgáltatott gyarmat volt, s semmi sem állta útját annak, hogy a bizonyos szakaszokban elkerülhetetlen agrárolló politikai eszközként ne váljon szakszerűtlen nyiróollóvá. Ezelőtt másfél-két évtizede átalakult a gazdaságpolitikai eszközhasználat, a közvetlen politikai elemek jelentősége valamelyest csökkent, ezek helyére az agrártérségekre csak korlátozottan érvényes gazdasági elvek korlátlan és következetes érvényesítése lépett. A gazdaság egy részében, főként a profitszféra ipari és kereskedelmi szeletében érvényes méretgazdaságossági szempontokat parttalanná téve, kialakult a településhálózati fejlesztési koncepció, különös történeti és társadalmi képtelenségként hivatalos rangot nyert a szerepkör nélküli falvak megjelölés, a profitgazdaság vállalati szempontjai szerint szabályozódtak a társadalom-gazdaság nonprofit jellegű, az élet minőségét meghatározó szerkezetei. Körzetesítettük az iskolákat, a tanácsokat, centralizálni kezdtük a társadalmi fogyasztást, s a gazdaságosság révületében költségvetési megtakarításként üdvözöltük az ily módon méginkább másodrangúvá váló falusi állampolgárok vállára helyezett társadalmi költségeket. E korszak igazi nagy „találmánya" a településhálózati hierarchia volt. Történetileg a magyar gazdaság igazából sohasem találkozott a piaci mechanizmusok közvetlen szabályzó szerepével, e mechanizmusokat sok ok miatt gyakran és szívesen pótolták a centrális intervenciók eszközeivel. Ezek az eszközök részben szorosan hozzájárultak a települési rendszer adottságainak kialakulásához, s aligha volt remélhető az, hogy egy újabb, ráadásul hierarchikusan szervezett eszközrendszer a célszerű átalakítást kívánatosan oldaná meg. Ma már tudjuk azt, hogy a gyéren megfogalmazódó s esetenként nagyon türelmet-
