A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)
A-szekció - Kovács Katalin: Falutípusok a Dunántúlon
jelű demográfiai képlettel: azaz a fiatalok és többgyerekes háztartások viszonylag magas arányával. Egy-egy, ágazati szempontból különböző gazdasági szervezet odatelepülésének köszönhetően a bejárók viszonylag magas aránya jellemzi a csoport településeit. Az „A" csoportnál kisebb, de jelentős nagyságrendű a szellemi dolgozók és az iparban foglalkoztatottak aránya. IlC. Győr-Sopron, Vas, Veszprém, Zala és Fejér megye mikroközpontjai. (A 88 település közé a Fejér megyei falvak 20%-a, a zalaiak 23%-a, a Vas megyeiek 33%-a, a veszprémiek 35%-a és a győr-soproniak 59%-a került.) A „C" csoport az infrastruktúra fejlettségi szintjét tekintve a „B" csoport elé sorolódik, s a lakásállománya is kedvezőbb összetételű, legalábbis ami a lakásnagyságot illeti. Ugyanakkor az eljárók/bejárók arányára az előbbiek kismértékű fölénye jellemző. Ennél a csoportnál is, miként a dél-dunántúli mikroközpontoknál, pozitív demográfiai képlet mutatkozik: fiatal a korstruktúra és magas a gyermekszám. Az egyes csoportok egymáshoz való viszonyáról elmondható, hogy míg az ,,A" alcsoporttól a „C" és „B" alcsoportokat fokozati különbségek is elválasztják, ők egymással mellérendelő viszonyban vannak: két, sok tekintetben eltérő sajátosságú régió azonos funkciójú és az egyes régiókon belül azonos jellegű települései kerülnek külön-külön csoportba. II. Szövetkezeti—agrár arculatú községek (116 község, a vizsgált községek 28%-a). Ebbe a főcsoportba olyan alcsoportok tartoznak, melyeknek közös jellemzőjük, hogy az alájuk tartozó településeken a szövetkezeti mezőgazdaságban dolgozók aránya a falvak állagánál magasabb. Az infrastruktúra fejlettségi szintje általában alacsony, s jelentős az eljárók aránya. Az alcsoportok részben fokozati, részben területi különbségek mentén különíthetők el a következőképpen : III A. Somogy, Zala, Veszprém és Vas megye hagyományos agrárfalvai. (A 45 település közé a Vas megyei falvak 11%-a, a Zala és Veszprém megyeiek í8 u /o-a, és a somogyiak 23%-a került.) Ebben az alcsoportban a legmagasabb a szövetkezeti mezőgazdaságban dolgozók aránya. Azért tartjuk az elsősorban demográfiai helyzetükben megmutatkozó kedvezőtlen jelek ellenére a legkiegyensúlyozottabbnak ezt az alcsoportot, mert itt nem mutatkoznak a társadalomszerkezet polarizálódásának jelei, melyek a slumosodott, vagy ettől veszélyeztetett falvakban az általunk vizsgált adatbázis esetében a családháztartások szerkezetére jól mérhetőek. (Polarizáltnak tekintjük egy csoport falvaira, vagy 1—1 településre vonatkozóan a háztartásszerkezetet, ha egyaránt jellemző rá a nyugdíjas háztartások és családtöredékek nagy száma, valamint a sokgyerekes családoké. Emögött sok esetben az ottlakók tényleges elkülönülését kell látnunk, ahol az egyik oldalon a tősgyökeres gazda-családok maradványai, a másikon etnikailag és kulturálisan elütő betelepült csoportok vannak. Itt nemcsak cigány betelepedésről van szó: jellemző a puszták népének falvakba húzódása éppúgy, mint a labilis munkáscsoportoké.) A csoport stabilitását mutatja és erősíti egyben, hogy viszonylag magas a szellemi foglalkoztatottak aránya is. Feltehető, hogy az ide sorolható települések kohezivitásának múltbéli gyökerei is vannak: a lakásállományon egyértelműen a hagyományos gazdaépítkezés és az azt to-
