A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)

E-szekció - Bíró Friderika: A paraszti életmód Délnyugat-Dunántúlon az

értelmes, szorgalmas parasztember vált példaadóvá, ő lett a falu gazdasági életének az irányítója. Az első világháborút követő években a parasztság körében a hagyományos életforma és szokás egységes rendjének megbomlása már szemmel láthatóvá vált. Egyes rétegek már teljesen szakítottak a paraszti kultúrával, mások nehezebben tudtak elszakadni, vagy egyáltalán nem szakadtak el a hagyományos paraszti műveltség formáitól. A polgári társadalmi rendben a parasztság egyes rétegeinek, csoportjainak, egyes falvaknak, de tájegységeinken belül is egyes területeknek más és más lehetőségük volt a polgári életforma és az ahhoz kapcsolódó műveltségállomány átvételére. Tájegységeink paraszti kultúrája a 20-as és 30-as évekre sokat veszített régi, hagyományos vonásaiból. A régi, tradicionális sajátosságok új elemekkel vegyülve már egy egészen más életformát alakítottak ki, hoztak létre, de már a következő korszakba átlépő, újabb életforma létrejöttét is előkészítették. A parasztság különböző rétegei itt is, a nyugati határszélen, jelentősen befolyásolták a falusi életmód alakulását. A polgárosodó életformát, kultúrát a gazdagodó, vagyonosodé parasztrétegek vették át leghamarább. Legalábbis ezek találták meg a legtöbb lehetőséget arra, hogy a hagyomány és a paraszti műveltség kötöttségeiből szabaduljanak. A szegényebb, vagyontalanabb réteget részben anyagi helyzete, részben egyfajta igénytelensége késztette a hagyománnyal való megbékélésre. A mai napig találunk olyan portákat, amelyeken régi, jobbágykori parasztházak állnak, gazdasági épületei azonban múlt század végiek és századunk első évtizedeinek polgárosult. vagyonos portaelrendezését tükrözik. Leginkább új, tágas istállókat, nagy kamrákat építettek, melléjük hatalmas szellős pajták kerültek. Mindenekelőtt a szarvasmarhatenyésztés érdekeit szolgáló építményekkel gazdagodott a porta, saját kényelmükre nem nagyon adtak, szinte igénytelenek voltak. Jóllehet vagyoni helyzetüknél fogva új, modern lakóházakat is építhettek volna. Mások viszont ezt a lépést hamarabb tették meg és féltve őrzött erdejük feláldozásával is — ami ebben az időben módosságukat jelentősen meghatározta — felépítették a polgári korszak hatalmas téglaházait és berendezték a kor városi—kisvárosi bútoraival. A hagyományos paraszti kultúrát és életformát leginkább őrző szegényebb rétegek, az 5—10 holdas kisbirtokosok, továbbra is a régi kötöttségek között éltek. A generációkon át örökölt szokásoktól, a régi életritmustól, a hagyományos gazdálkodástól csak évtizedek múltán tudtak szabadulni. Az új igényekhez alkalmazkodó életmód nemcsak a rátermettséget, a leleményességet, a műveltséget, hanem a régi, kényelmesebb életformával való szakítást is megkövetelte. Ehhez azonban legtöbb esetben új nemzedékekre volt szükség. A régi életformával való szakítás — vidékünkön a múlt század második felében kezdődött, de nem fejeződött be a századfordulón és nem történt meg általánosságban a 20-as évekre sem. Nemcsak a vagyoni helyzet alakította az életformaváltást, hanem a fiatalabb, ,.reformgondolkodású" paraszt-nemzedék is, amely ezekben az évtizedekben hajlamot érzett a műveltség, a tanulás, a haladás iránt. Akik erre nem voltak képesek bármilyen ok miatt, megmaradtak régi, most már joggal mondható — igénytelenebb életformájukban.