A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)

E-szekció - Bíró Friderika: A paraszti életmód Délnyugat-Dunántúlon az

Hasonló módon értékesítették a lenvásznat, a rongyszőnyeget, egyes fonott edényeket és a terménytárolókat. A batyuzás, piacozás a lakáskultúra átalakulásában is éreztette hatását. A kisvárosi otthonok közvetlenül hatottak a falusi asszonyokra. Korszakunkban helyenként megjelentek már a városias hálószoba bútorok, felkerülték a falra az akkor divatos olajnyomatok, díszek. A konyhabelsők átalakulását, mint utaltunk már erre, főként az edények korszerűsödése, az egyszerűbb bútorok, a konyha technikai színvonalának emelkedése jelzi. A főző- és sütőedények modernizálása lehetővé tette a városias táplálkozási szokások beszűrődését a hagyományos paraszti táplálkozási rendbe. A főtt és sült ételek, a tésztafélék újfajta elkészítése arra utal, hogy a polgári konyhától sokat tanultak. Mint említettük, a belterjes gazdálkodásra való áttérés több és többféle munkát adott, nagyobb szakértelmet követelt a parasztoktól. A mezőkön és az istállókban szaporodtak a tennivalók, a porták és a házak körüli munka is növelte az addig kevesebb munkához szokott parasztok teendőit. Az aszszonyokat most már nemcsak a házimunka kötötte le, hanem a kisebb állatok etetése, a veteményes kertek ápolása, a fejés és a vízhordás is a nyakukba szakadt. Természetes, hogy a családon belül, a nagycsaládi rendszer felbomlása után is bizonyos fajta munkamegosztás figyelhető meg, ami jobban kihasználhatóvá tette, egyben megkönnyítette a családtagok ház körüli teendőit. Jelentős változás történt például a tovább élő lentermelés terén. Amíg korábban a férfi, női és gyerek ruhák többsége (szoknyák, ingek, gatyák stb.) házilag szőtt lenvászonból készült, s maguk szőtték az abroszokat, törülközőket, lepedőket és a háztartáshoz, gazdálkodáshoz szükséges textíliákat is, most erre már alig jutott idő. Ami kevés kapacitás maradt, ezt a gazdálkodáshoz szükséges cikkek elkészítésére kellett korlátozni: ponyvák, zsákok, szárítóruhák, konyhai textíliák szövésére. Sokáig megmaradt azonban a fehér és piros szedettes abroszok és törlőruhák házilagos elkészítése. Mintázatuk persze szegényesebb, egyszerűbb lett, a korábbi csillagos, madaras virágos díszítést többé nem használták, viszont a vékonycsíkú, egyszerűbb mintákkal díszített textíliák továbbra is emelték a családi események, a lakodalmak, keresztelők ünnepélyességét. A ruhaneműt falusi vásárokon, városokban, boltokban vették. A divat némi késéssel a városi, kisvárosi ruhadivatot követte. A mezei munkákat nagymértékben segítették az egyre inkább szaporodó kisgépek: a vető-, kapáló- és töltögetőgépek. Az új földművelési technika több szakértelmet kívánt a parasztoktól. Az ismeretek terjesztését különféle szaklapok és a kormány által létrehozott különféle tanfolyamok segítették elő. A téli iskolák, a helyi és országos gazdasági szaklapok ismeretterjesztő tevékenységét kell elsősorban kiemelni. A munkájuk azonban akkor lehetett eredményes, ha az egyéni kezdeményezés sem hiányzott. Szükség volt olyan gazdálkodókra, akik a tanult—olvasott információkat a saját gazdaságukban fel tudták használni, vállalkoztak a hagyományos eljárások megváltoztatására. A nagyobb szakértelmet követelő belterjes gazdálkodás kialakulásának terjedésének és fejlesztésének egyik követelménye volt az is, hogy a falu társadalmában új értékrend alakuljon ki. Eddig a föld, a birtok nagysága adta a legnagyobb tekintélyt, most már mindinkább a jól képzett gazda, az