A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)

E-szekció - Bíró Friderika: A paraszti életmód Délnyugat-Dunántúlon az

átvenni. A hagyományostól gyökeresen eltérő változást az ágyak elhelyezése mutatta. A régi szobában az ágyak egymástól külön, egyvégben álltak, vagy a két szemben lévő fal mellett húzódtak. Az új szobában a szoba közepére állítva egymás mellé kerültek, ezáltal az egész szoba berendezése megváltozott. A régi egyajtós szekrények helyére kétajtós, gondosabban megmunkált, esetleg faragott díszítésű szekrények kerültek, az ágyak elé asztalokat helyeztek, vastag, gyári terítővel takarták le őket. Az asztal közepére még virágvázákat is állítottak. A szoba padlójára rongyszőnyeget terítettek, a falakra olaj nyomatok és főképp fényképek kerültek. Az ablakokra gyári csipkefüggönyöket aggattak. A szoba megvilágítását a századeleji porcelán asztalilámpákkal, s mellettük a mennyezettől lecsüngő, a városi gázlámpák formáját utánzó petróleumlámpákkal oldották meg. Ez volt tehát a szoba új rendje: kispolgárias elrendezésben új bútorok, képek a falon, rongyszőnyeg, kommersz lámpa a mennyezeten, néhány giccses dísz az asztalon, a falon. Az általunk bemutatott szoba valójában használaton kívül állott — hétköznapokon mindenesetre; ünnepnapokon, nagyobb családi alkalmakkor, betegség esetén élénkült meg. A vagyon, a társadalmi rang hivalkodását szolgálta. A régi boronaház egyetlen szobájában szükségképpen kellett együtt élni, együtt aludni a családnak. A kétszobás házban, ahol a konyha is tartózkodó hellyé vált, a nagyszobát kímélték, az előbb említett eseteken kívül tartósan csak vendég lakott benne. Az új típusú ház, a füsttelenített konya, s a szobák eltérő berendezése képviseli a polgáriasodó életformát és az új ízlés kialakulását. Természetes azonban, hogy a korszakunkban meghonosodó új ízlés, újfajta építő- és lakásműveltség hordoz magában régi elemeket. Korántsem arról van szó, hogy a polgári—paraszti lakás maradéktalanul letörölte arculatáról az előző korszak valamennyi hagyományos elemét. A változás valójában annyit jelentett, hogy a régi tradícióknak az újban csak alárendelt, másodlagos szerep jutott. Ami egyben azt is jelentette, hogy nyugati területeinken a polgári korszak ház- és lakáskultúrája sokat vesztett régi regionális vonásaiból, hagyományos jegyeiből. A magukat még sokáig tartó hagyományos elemek kibővültek és fellazultak a környék városias ízléselemeivel. A most vázolt folyamatok eredménye az lett, hogy a 20-as évekre kialakult az a polgári—paraszti kultúra- és ízlésvilág, amely — és ez is nagyon fontos — amilyen gyors ütemben fejlődött fel, olyan hirtelen meg is rekedt. Az első világháborút követő években tájainkon a gazdasági viszonyok bizonyos vonatkozásokban előnytelenül alakultak. A monarchia felbomlása, az új államhatárok megvonása a nyugati végeket igen érzékenyen érintette. Tájegységünk elvesztette nyugati piacait, az értékesítési lehetőségek a 20-as évekbeli átmeneti fellendülés után a 30-as évekre nagymértékben megnehezültek, az elhúzódó gazdasági világválság az újabb kezdeményezések nagyrészét jó időre megbénította. A lakáskultúra terén a 20-as évekre mind nyugati határszélünkön, mind a két megye távolabbi falvaiban kisebb—nagyobb időeltolódással egyre inkább a városi kispolgári kultúra hatása érződött. A helyi gazdaságok jövedelmi forrása továbbra is a szarvasmarhatenyésztés maradt, s ebben jelentős helye volt a tej- és tejtermék értékesítésének. Az utóbbit batyuzva szállították el a szomszédos kis- és nagyobb városokba.