A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)

E-szekció - Bíró Friderika: A paraszti életmód Délnyugat-Dunántúlon az

t'ák, olyan használati eszközöket, edényeket vásároltak, amelyek az ételek gyors elkészítését, a praktikus főzést, sütést segítették elő. A konyhákban megjelentek az ágyak. Az új igényeket kihasználva, a család az istállókból, a kamrákból a lakóházba húzódott, a fiatalabbak a szobában az idősebbek a konyhában aludtak. A régi szobai ágy a konyhába került, a szobába új berendezést vettek. A régi szobai ágy mellett a székek, a szobai sarokpad egyegy oldala is rendszerint a konyhába vándorolt. A konyhaberendezés új tárolóbútorokkal, a kredencekkel (ún. kaszlikkal), üveges szekrényekkel gazdagodott. Az új bútorokat helyi asztalosok készítették, vagy a közeli vásárokon szerezték be azokat. A füsttelenítés lehetővé tette a konyha díszítését is. A falakra hímzett falvédők, kefe- és fésűtartók, ruhafogasok, törülközőtartók, törülközők, tükrök kerültek. A falra helyezték a sokfajta színes vagy faragott fűszertartót, konyhai eszközt is. A régi cserépedényeket az öntöttvas főzőedények és bádog sütőtepsik váltották föl. A cseréptányérok mellé vastag keménycserép és porcelántányérokat, a bögrék helyébe csészéket vásároltak. Természetesen ezek az új edények még sokáig, szinte napjainkig keveredtek a régi, hagyományos konyhai eszközökkel. Ez a keveredés, ez a kettősség természetesnek mondható. A kereskedelem révén (városi üzletekben, vásárokon, boltokban} a századforduló évtizedeiben került a legtöbb konyhai iparcikk a paraszti háztartásokba. A konyhaberendezés keveredésében hovatovább a korszerűbb és újabb tárgyak kerültek túlsúlyba. A korabeli konyha és lakás polgáriasult jellege, mondhatni modernizálódása igen gyors ütemben zajlott le, és — kutatásaink szerint — ezen a szinten hamarosan meg is állapodott. Ez a stagnálás, már-már megmerevedés jellemezte mintegy újabb 50 évre kutatási területünk lakáskultúráját. Az általunk megvizsgált lakásbelsők 70—80 százaléka viselkedett így, vagyis a lakásoknak mindössze 20—30 százaléka volt képes a későbbi időkben újabb és modernebb formai változatok átvételére, kialakítására. Megállapítható, hogy a múlt század elején kialakult és hosszabb időt megélt jobbágyparaszti lakás, szorosabban véve a szoba berendezése az új bútordarabok megjelenésével, a bútorok eltérő elrendezésével, a dísztárgyak és újfajta díszítőmegoldások használatával lényegében véve a század végére paraszti—polgári lakássá változott. Az új lakóházban két szoba volt. Rendszerint mindkettő a konyha előtt húzódó folyosóról nyílt, egyik balra, a másik jobbra. A nagyobbik az új lakóház dísze, a polgári vagyonosság kifejeződésének mintegy fitogtatásának, egyben az új ízlésnek is a színtere volt. A másik, a kis szoba berendezése ódivatúbb, a hagyományosat valamilyen módon folytatta, hiszen itt, mint már említettük, általában a lebontott házból átkerült bútorok álltak, s rendszerint az idősebb generáció lakta. A hagyományok őrzésében nem csupán a „takarékosság" játszott közre, hanem a kisebb szobát lakók, az idősebb nemzedék erősebb konzervatizmusa is; érthető, hogy ők jobban ragaszkodtak a hagyományos ízléshez, régi, megszokott bútoraikhoz. A polgárosult szoba bútorai szinte kizárólagosan városi kereskedelem termékei. A szoba nagysága megnőtt, ablakai is megnagyobbodtak. Berendezésében szakított a régi, hagyományos móddal, a bútorok, kivált az ágyak új alakja, s a jóval nagyobb szekrények miatt a városi szobaelrendezést kezdték