A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)

E-szekció - Bíró Friderika: A paraszti életmód Délnyugat-Dunántúlon az

piaci lehetőségek bővülése, de visszahatott a termelők egyre növekvő egyéni érdekeltsége is. A polgárosuló életforma kialakulását befolyásolták a közeli városok, de gyorsan hódított a nagy marhavásárok alkalmával látogatott osztrák városok (Graz, Fehring, Früstenfeld) polgári divatja is az őrségi, hetési és a távolabbi zalai falvakban is. A belterjesedő gazdálkodás mindenekelőtt több és többféle munkát a korábbinál lényegesen nagyobb szorgalmat és erőfeszítést kívánt a parasztoktól. Átformálódott a parasztcsalád eddigi életritmusa, a nagyobb munkaintenzitás következtében feszesebb lett a családok munkarendje, újfajta munkabeosztás és munkamegosztás alakult ki. Mindez szükségképpen megváltoztatta a hagyományos paraszti életformát, megváltoztatta a falu eddigi arculatát is, átalakította a porták, a gazdaságok eddigi, hagyományos képét. A parasztcsalád életének központja, a mindennapok fontos színtere a ház és a gazdasági udvar volt. Hogyan is változott a ház, a porta a 19. század végére, hogyan alakult át berendezésük az első világháborút követő évek során és milyen változáson ment keresztül századunk derekára a lakásbelső? Mi lehet az oka annak, hogy a viszonylag gyorsabban polgárosuló Nyugat-Dunántúl területén belül tájegységeink bizonyos vonatkozásban továbbra is a hagyományos, 18—19. századi paraszti kultúra hordozói maradtak? A megváltozott gazdasági feltételek következtében persze itt is más típusú falu építése kezdődött el. A mezőgazdasági termelés átalakulása jelentős mértékben szétfeszítette a hagyományos paraszti porta kereteit: az eddigi zárt, kerített porta elrendezése felbomlott, a régi boronaistállók helyébe hatalmas téglaistállók és szellősebb, kényelmesebb pajták épültek. A lakóházak távolabb kerültek a telki építményektől, tágasabb lett az udvar, a ház köré fákat, bokrokat telepítettek virágot ültettek. A 19. század végére a portaépítményeken belül a lakóépületek is új, a hagyományostól eltérő forma jegyeket viseltek magukon. Az új lakóházak zöme többnyire otthon, házilag égetett, nagyméretű téglából épült, tetejét cseréppel fedtek. A téglaházaknál a klaszszicizáló építészet jegyei mutatkoztak, a házak kiugró, vaskos, zömök oszlopos tornácai mutatják ezt legjobban. A Vas megyei Örségben, a Zala megyei Hetesben és környékén, de távolabbi vidékeken is megtalálhatók ezek a porták. A polgári korszak nemcsak az új lakóházak építését és a régiek bontását gyorsította meg, hanem elősegítette a lakásbelsők polgárias irányba történő átalakulását is. A múlt század végére végképp megtört a füstöskonyhák uralma. Egyre bontják a füstös kemencéket, helyükre, s a téglaházak új konyháiba egyaránt nagyméretű téglakemencéket, sparherdeket építettek. Ezeknek a kemencéknek különböző változatai alakultak ki vidékünkön, a módosabbak csempével, díszes lakatosmunkákkal, rézveretekkel díszítették, egyszerűbb változatuk fehérre meszelt, szerényebb kivitelű volt. A konyha füsttelenítése teljesen átformálta a lakóház belső tereinek funkcióját, de nagymértékben hozzájárult a családi élet, a családtagok elhelyezkedési rendjének átalakulásához is. Az újtípusú lakóépület füsttelenített konyhája központi szerepet kapott, mondhatni általános tartózkodó hellyé vált. A kispolgárias konyhaberendezés követte az új igényeket és lehetőségeket. Olyan bútorokkal rendezték be, amelyek az előnyösebb munkafeltételek mellett a pihenést is szolgál-