A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)

E-szekció - Knézy Judit: Gazdasági változások Belső-Somogyban a XIX. század második felében

kedéséről, a Szigetvári Cukorgyár számára termesztett répáról, a szulóki kezelésmód életbe léptetéséről a megye más részein is/

7 Galgóczy Károly könyvében szintén számos érdekes adat található a paraszti gazdálkodásról, sőt ő megjegyzéseihez olykor hozzáfűzi, hogy közelebbről hol tapasztalható a szóba hozott jelenség. így Istvándi, a Sziget-vidék egyik községe volt vizsgálatainak egyik fészke. Galgóczy beszámolt arról, hogy a tagosítások után a földek haszonbére mennyire felment, Istvándin pl. az úrbér felszabadulás előttihez képest tízszeresére/'

8 Az eladások gyakoriak, a zsellérek nem tudnak földet szerezni. Megfigyelése szerint „megszokja a nép nagyobb szorgalom, jobb munka és gyakoribb trágyázás után több hasznát venni a földnek". A napszámból élők számának csökkenéséről ő is ír: „mihelyt két rossz lovat bír szerezni a szegény ember, napszám helyett örömestebb azok kínzásával keresi kenyerét." Istvándiban a lovak aprók és rosszak, Galgóczy szerint, „ezekkel szüntelenül fuvaroznak" .. . „igás napszámost, pénzes szántót alig, hanem fuvarost messze teher alá mindig lehet kapni."

49 Ö tudósít arról, hogy a feles és harmados kukoricaföld bérelés milyen gyakori, és hogy egyáltalában a paraszti lótartás felfejlődőben van. Galgóczy az aránylag kedvező helyzetű Istvándit, a Sziget-vidék egyik faluját hozta példának adataihoz. Barla Szabó István a szintén előnyösebb sorsú, az 1850-es években szűkre szabott lehetőségekkel is élni tudó Visontáról rajzolt reális képet.

50 Ö írta le, hogy termesztenek „krumplit újabb időkben nagy mennyiségben, mely termesztmény a szorgalmatos gazdáknak néhány év óta nem csekély jövedelmet adott." Említi, hogy kevés szénáját zabos bükkönnyel pótolja itt a nép. 1860-ban megjelent cikkében állítja, hogy azelőtt 25 évvel voltak ott olyan gazdák, akik kapáló ekével töltögették kukoricájukat, „hanem a burgonyát is ily ekével töltik, sőt első kapálása helyett, csakhogy kevesebb földet vettetvén, mint töltéskor ... ily ekével szántják." A visontaiakról kiemeli, hogy a lótartásra néhány év óta különös figyelmet fordítanak. Egy-két éves csikókat vesznek, s ezeket felnevelik, de szarvasmarhát és sertéseket is szép számmal tartanak. Széchenyi Imre, az 1892-ben megjelent somogyi gazdasági monográfia írója Istvándinál és Visontánál elmaradottabb falvakat látott. Kifogásolta a három nyomásos gazdálkodás meglétét, a kezdetleges faeszközöket, a trágyázás hiányát és a sekély szántást a paraszti gazdaságban.

51 De jelzi, hogy a hetvenes években már a „gabonaüzlet hatására ... a faeszközöket vasra cserélték át, figyelmesekké kezdtek lenni a trágya értékére, mélyebben és rendes időközönkint szántottak, tisztább gabona termelésére törekedtek... az ugarba ''"Gazdasági Lapok, 1852. jan. 11. Tárca: „Mint hallatszik, mindenütt a szulóki kezelésmódot léptetik életbe, mivel az ottani dohányt legdrágábban fizeti a kincstár, s meggyőződtek róla, hogy a megye felső részeiben épp olly jó dohány terem, mint az alsóban, ha ugyanazon szorgalmat fordítják rá." 48 GALGÓCZY, 1855. 120—121. 49 GALGÓCZY, 1855. 244. 50 Ld. 38-as jegyzet. Leírása rendkívül becses, mert ebből az időszakból Somogy megyéből alig akad hasonló. E szempontból még remélhetőleg a História domusok kiaknázhatók. 51 if. gr. SZÉCHENYI Imre: Somogy megye. Budapest, 1892. Megyei monográfiák. 13 —16.