A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)

E-szekció - Petánovics Katalin: A zsellérségtől a summásságig vezető út egy Zala megyei kis faluban

vagy napszámbért fizettek. Ez utóbbi változat már magában foglalja a summásmunka feltételeit is. A balatonkeresztúri Festetics uradalomban maradtak fenn az eddig ismert legrégibb — 1786-ban kelt — aratószerződések, amelyeket Keszthely környéki falvakkal (Balatonederics, Zsid) kötöttek. Bérezésük a mindenkori vármegyei limitatio szerint történt. Nagyváthy János Instructioiban a szerződéskötés idejeként februárt jelölte meg. A fennmaradt szerződések pedig (egy kivételével) májusban keltek, amikor a szegénységnek nem volt már élelme, s olcsóbban eladta munkaerejét már csak azért is, mert az uraság több ízben horvát, vend és kránic aratókat hozatott. A szerződések szűkszavú szövegéből arra következtetünk, hogy az uradalom kaszás és sarlós aratást egyaránt alkalmazott birtokain. Az utóbbi aratásmóddal a túlérett gabonát is minimális szemveszteséggel takarították be. (Csak megjegyzésként: a sarlós aratás nyomát még a 19. sz. végén is föllelhetjük olyan kisparaszti parcellákon, ahol a férfi elszegődött részesnek vagy summásnak, s az otthon maradó asszony sarlóval aratta le kevéske gabonájukat.) A jobbágyfelszabadítás a zsellérek számára semmit sem jelentett. Sőt, elvesztették még meglevő csekély jogaikat is. Pl. töredék erdőjogaikat fölvásárolták a módosabbak, így végképpen kiszorultak az erdőből is. Megélhetési forrásuk továbbra is a nagybirtok és a mezőgazdasági bérmunka volt. Egész családok, falvak, tájak éltek mezőgazdasági bérmunkából. A 19. század második felére úgy megnövekedett a vasi, zalai szegénység száma, hogy szétáramlottak a dunántúli nagybirtokokra: Somogyba, Tolnába. Fejérbe és Baranyába. A 19. század utolsó negyedében fellendülő cukorrépatermesztés — különösen a nagybérlők kezén levő birtokokon — sok munkáskezet kívánt. A szokatlan és fárasztó munkát nehezen vállalták a munkások, de kényszerítették őket. Csak az kapott részes aratást, aki vállalta a cukorrépa művelést is. S az őszi takarulás biztosítása miatt egy bizonyos mennyiséget visszafogtak gabonaj árandóságukból. A summásmunkán kívül kevés kereseti lehetőség adódott a szegénység számára. Télen erdei munka, ahol megszerezték tüzelőjüket, s egy kis pénzt. Egy-egy nagyobb faluban 6—15 nagyobb gazda volt, akikhez versengve jelentkeztek a hazai munkáért, s a gazdák kihasználva őket, leszorították fizetségüket. A földtelenek tarthatatlan helyzetét látva 1914-ben a keszthelyi Ipari és Gazdasági Hitelszövetkezet Zsid-Vállusi bérlőcsoportja 14 évre bérletet kínált a Festetics földekből. De a bérbe vételt olyan feltételekhez kötötte az uraság, amelyeket a földtelen, igásállat és gazdasági felszerelés nélküli szegénység nem tudott vállalni, csak a nagyobb gazdák. 1924-ben egy hold földet lehetett venni, ismét kevésnek volt közülük rá pénze. 1930-ban versengtek azért, hogy a hercegi irtásban a csemetesorokat művelhessék annak fejében, hogy a sorok között krumplit ültethessenek. A harmincas évek telekkönyvi adatai szerint így oszlott meg 52 vállusi család birtoka: 28 — 5 1 hold alatt 12 1—3 hold között