A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)

E-szekció - Kerecsényi Edit: Az erdő szerepe a zalai parasztság XVIII—XIX. századi gazdálkodásában

cinált masszát a földesurak hordókba töltve szállították lehetőleg a nyugati piacokra, ahol jó áron értékesíthették. Az e célt szolgáló munkálatok időlegesen biztosítottak ugyan némi kereseti lehetőséget a parasztság egy szűk rétegének is, ez azonban semmiképp sem volt arányban azzal a döbbenetes pusztítással, amivel e tevékenység járt. Az irtások szempontjából megyénkben a szénégetésnek nem volt számottevő jelentősége, mivel az csak szerény hasznot hajtott úrnak és parasztnak egyaránt. A faizás A földesúri erdőkben a jobbágyok faizási jogot gyakorolhattak, azaz a hullott és szárazfából — s ha ilyen nem volt, az úriszék által kijelölt mennyiségben élőfából is — túzrevalót szedhettek. Szerszámfát, az ajtók, ablakok és fedélszékek számára pedig épületfát is' az uradalmi tisztek által megjelölt helyen és mennyiségben kaptak. Ennek fejében azonban a legtöbb uradalom — majd Mária Terézia urbáriuma is — kikötötte, hogy a zsellér évi egy öl fát kitermelni, a telkes jobbágy pedig 2 ölt befuvarozni köteles az uraság kúriájába vagy majorjába. Az 1730-as évektől azonban mind gyakrabban korlátozták a földesurak a parasztok faizási jogát is. Gyakran csak külön szolgáltatások fejében engedélyezték a fakitermelést és -vágást, sőt egyesek teljesen kitiltották őket az erdőből. A faizási jog korai korlátozására utal, hogy Szapáry Miklós özvegye Kanizsa polgárainak 1731-ben csupán Kerekes-, Péterfa- és Bille pusztákon engedélyezett faizást, természetesen a makktermő fák kára nélkül. Ennek fejében minden marhával bíró gazdával évente egy szekér tűzifát termeltetett ki és hordatott udvarába. A makkoltatást és vadászatot azonban mindenütt tiltotta.

14 1749-ben gróf Szapáry letenyei alattvalói azt panaszolják, hogy az erdőről „ő nagysága" eltiltotta őket, de ettől függetlenül szolgálniuk kell utána.

15 Gróf Fekete becsehelyi és polai jobbágyai 1765-ben szintén azt sérelmezik, hogy „az erdőtől mindenkor tilos a szegénység".

16 Kanizsa mezővárosnak a Bathyányakkal folytatott évszázados vitájából néhány példa: Az 1753. évi szerződés záradéka szerint a polgárok faizását engedélyezik ugyan Péterfa-, Kerekes- és Bille pusztákon, de sövénynek való vesszőt csak a tiszttartó engedélyével vághatnak. A neveltetésre szánt vagy abrincsnak való tölgy-, bükk-, nyír- vagy mogyorófa illetve vessző kimetszése azonban tilos.

17 Utóbbit a város polgársága igen sérelmezte, mivel a dongás edényeket akkortájt még többnyire vesszőabroncsokkal fogatták össze. 1768-ban azonban a földesúr már csak 400 Ft-ért kívánja engedélyezni a la14 TGYM Okm, 72. 10. I. 15 ZML, Acta Sedium Dominalium Fasc, 2. No. 6. 16 Uo. Fasc. 4. No. 12. 17 OL, Batthyány család Körmendi Levéltára, a továbbiakban. OL, Batth. P. 1313. Maj. Lad. 14. No. 62/1.