A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)

E-szekció - Kerecsényi Edit: Az erdő szerepe a zalai parasztság XVIII—XIX. századi gazdálkodásában

kosságnak a fent említett pusztákon a faizást, a legeltetést, illetve a makkoltatást.

18 Kanizsának az 1780-as évekre kevés erdeje maradt csak, de azokat sem tudta kellőképp megóvni. Ezért a magisztrátus 1798-ban mindennemű faizást megtiltott, kivéve a nagyon szegényeknek, akiknek azonban a bíró írásbeli engedélyét kellett magukkal vinniök. Még kerítésnek való vesszőt is csak ennek birtokában vághattak.

19 A XIX. század elején gróf Sándor Vince árendás jobbágyai panaszolták, hogy a pusztájukhoz tartozó erdőt, melyet őseik még használtak, a földesúr elvette tőlük, s őket onnét kitiltotta.

20 Egészen kirívó a türjei prépost 1742. évi rendelkezése, melyben jobbágyainak még a kidőlt és szárazfa gyűjtését is tiltotta, megfosztván őket ezzel a szükséges tüzelőtől.

21 Amint fentebb már szóltam róla, az 1848. évi jobbágyfelszabadítás, majd az ennek végrehajtására kiadott 1853. évi úrbéri pátens meg kívánta szüntetni a jobbágyok faizási jogát is. Ennek érdekében előfordult, hogy az uradalom átadta erdeinek egy kisebb részét a községnek ill. mezővárosnak, hogy a lakosság szükségletét abból lássák el, ezzel szemben az uradalom a többi erdőből kitiltotta a parasztokat. Ez történt pl. a Batthyányak és Kanizsa között is. Az úrbéri elkülönítési eljárás során a földesurak és a parasztok egyességben állapították meg, hogy a megszűnt faizás fejében egy jobbágytelek után hány hold erdő illeti meg a volt úrbéreseket, s hogy azt hol és milyen erdőből kell kihasítani. A makkoltatás Az erdei haszonvételek között Zalában még a múlt század derekán is nagy jelentősége volt a legeltetésnek, mely — mint a külterjes állattenyésztés egyik legjellegzetesebb formája — egy-egy jobbágyfalu határában kezdetben szintén szabad volt. A kondákat s a szarvasmarhát általában október végén hajtották a makkra, s addig az erdőn tartották, amíg az el nem fogyott, vagy a nagy hó haza nem kényszerítette a jószágot. A majorsági gazdálkodás fejlődésével azonban a földesurak mindinkább saját állataikat tartották az erdőn,

22 a fölös makkos erdőket pedig makkbér fejében hasznosították. Csak néhány példa: Herceg Esterházy pl. a Várfölde határában fekvő makkos erdőt már 1728-ban is magának tartotta fenn.

23 Hasonlóképp járt el Kanizsa polgárságával gróf Szapáry is 1731-ben.

24 Ugyan18 Uo. P. 1313/206. 1768. IX. 24. Urbáriumper. 19 TGYM Okm., 72. 4. 1. Tanácsjegyzőkönyv 8. 1. 20 Uo. 81. 624. 1. 21 ZML, Inh. 1742. f. 2/2. 22 1765-ben a sárberki erdőn is uradalmi sertéseket makkoltattak már. OL. P. 108. Esterházy hg. Rsz. 287. fasc. M. p. 569. et. K. 23 ZML, Conscr. Univ. ö. 22/f. 388—390. 2

'' TGYM Okm., 72. 10. 1.