A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)

E-szekció - Andrásfalvy Bertalan: A település és népi gazdálkodás történeti változásai a Dél-Dunántúlon

4. Tulajdonképpen a földesúr képviseli az államhatalmat is. Bírája és büntetés-végrehajtója is jobbágyának. Kezében tartja a falu kormányzását beleszól a bíróválasztásba. Ezzel tulajdonképpen tagadta a helyi közösség létét és annak önkormányzathoz való jogát is. (A közösségi föld, ill. a földközösség minden formáját is tagadta, nem ismerte el, magához ragadta azt az ellenőrzést, amit a közösség gyakorolt tagjai felett. Minderre úgy hivatkozott, mint eredeti és visszaállítandó jogára. Ehhez is hozzáfűzhetjük azonban azt, hogy a megfigyelt gyakorlat nem felelt meg ennek az elvnek és az egykori földközösség számos vonása tovább élhetett a falvak egymástól is eltérő hagyományos szokásaiban, nemegyszer dacolva a földesúrral is.) Hogy milyen mélyreható változást jelentett az urbárium és elveinek érvényesítése, mi sem bizonyítja jobban, hogy az úrbérrendezés után pár évvel, helyenként évtizeddel, megindul a Dél-Dunántúlon is a legalább 6—700 éves múltra visszatekintő életforma és a vele szorosan összekapcsolt települési rend felszámolása. Erről ad szép képet gondolat ébresztőén Hofer Tamás a Dél-Dunántúl településformáinak átalakulásáról szóló tanulmányában. Mielőtt azonban a mindig elítélően emlegetett és fölszámolt régi települési rendről beszélnék, szólnom kell röviden az úrbérrendezések során elhangzottak alapján, a régi közösségi szokásrendről, a földközösséget irányító elvekről. Először a jogviszonyokról szólnék, néhány vonását kiemelve. A helyi közösség a faluközösség — sok tekintetből e kifejezés a szerencsésebb a földközösséggel szemben — a szabadalmas területeket ill. népcsoportokat, tehát a székelyeket, határőröket, hajdúkat, predialistákat, kisnemeseket és mezővárosokat illetően nyilvánvalóan és szépen igazoltan működött szinte napjainkig. Fellelhető ehhez hasonló önkormányzat és faluközösség kifejezetten jobbágysorú falvak anyagában is, én elsősorban a Duna mentén találtam rá. A faluközösséghez való tartozás volt a jogalapja a falu határa, minden közös része használatának (nem a jobbágytelek!). A falu határvonala hihetetlen jelentőségű és mágikus erejű volt. Ebben a használatban a faluközösség két szempont egyeztetésével részesítette tagjait: az igazság vagy egyenlőség alapján és méltányosságból. Az úrbérrendezés elvei mindkét szempontot háttérbe szorították; a részesedés egyetlen alapja a jobbágytelek és annak nagysága lett. Vagyis a jog alapja a vagyon és annak nagysága. így például az erdőhöz való jog az urbárium előtt a faluban lakással, a faluközösséghez való tartozással volt öszszekapcsolva, az urbárium a birtokolt teleknagysághoz szabta. A zselléreket tulajdonképpen kizárták az erdőből, bár később arra hivatkozva, hogy a faizás jogáért ők is robotoltak, némi részesedést adtak belőle nekik is. A faluközösség erdőfeletti illetékességét (pl. Mohácsott) a nagyhatalmú püspök-földesúrral szemben is meg tudta védelmezni egy időben, s végleg csak a jobbágyfelszabadításkor vesztette el erdő- és vízbirtokait. Az úrbérrendezést megelőző joggyakorlat egy részletének felvillantása után szólnék arról az életformáról, gazdálkodásról, mely az említett jogon alapult, de annak következtében egészen más, a későbbitől eltérő haszonvételeket, gazdálkodási módot is jelentett. Az erdő példájánál maradva, az életforma megértéséhez meg kell ismernünk egy egészen más erdő-fogalmat. Az erdő nem faanyag termő hely csak, hanem egy sokoldalú tevékenység