A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)

D-szekció - Füzes Miklós: Alsófokú nemzetiségi oktatás Dél-kelet Dunántúlon

statisztikai adatok szerepe, de elismerték a szülők és a nemzetiségek kulturális egyesületeinek a jogát a beiratások kezdeményezésére. Az egyesületek is képviseleti jogot kaptak a beiratási eljárásban, amely ezáltal népi demokratikus tartalmat kapott. 2. Az Alkotmány megalkotásától az ide vonatkozó rendelkezések időbeli hatályának 1949—1972-ig terjedő időszaka. Az általános állampolgári jogegyenlőség alapján fogalmazódott meg az alkotmányban a nemzetiségi anyanyelven való oktatás és a nemzeti kultúra ápolásának a lehetősége, mely megfelelt az addigi jogfejlődés elért eredményeinek. A gyakorlati szervezésben jelentkező, a németeket érintő hátrányos megkülönböztetést a 84/1950. (III. 25.) MT. számú (a magyarországi német lakosság áttelepítésével kapcsolatban kibocsátott korlátozó rendelkezések alkalmazásának megszüntetése tárgyában kiadott) rendelet szüntette meg, elhárítva így a nemzetiségi iskolahálózat teljes körű kifejlődésének akadályát. Az előző periódus szabályait lényegében átvette a tankötelezettségről és az általános iskolákról szóló 1951. évi 15. számú törvényerejű rendelet, majd a Magyar Népköztársaság oktatási rendszerét meghatározó 1961. évi III. törvény. 3. Az Alkotmány ide vonatkozó rendeletének módosításától, 1972-től napjainkig terjedő időszak. A módosítás lényege, hogy biztosítja a nemzetiségek számára az anyanyelv használatát, az anyanyelven való oktatást, saját kultúrájuk megőrzését és ápolását. Míg korábban csak a lehetőségek megteremtésén volt a hangsúly, ez tehát magát az eredményt garantálja. Az előző időszakban ugyanis az iskolahálózat kialakítása volt a fő cél, tehát elsősorban a menynyiségi követelmények megvalósítása. A fejlődés újabb periódusában a minőségi követelményeknek való megfelelés igénye lépett előtérbe. E napjainkban is tartó fejlődési szakasszal a továbbiakban nem foglalkozunk, eredményeit, ellentmondásait objektív módon megítélni még nem tudjuk. A szervezési gyakorlat periodizációja lényegében megfelel a jogalkotásban észlelteknek, de emellett számos ellentmondás fedezhető fel a jogszabályi rendelkezések és a gyakorlati végrehajtás között, amely miatt az alapvető kérdések jó részét sem lehetett megoldani. Legszembetűnőbb, hogy az általános érvényű jogi rendelkezések ellenére a német nemzetiségű (anyanyelvű) tankötelesek anyanyelvi oktatására az első időszakban nem került sor, még akkor sem, ha szüleik magyar állampolgárságukat nem vesztették el. Nemzetiségi oktatáson területünkön csak a délszláv nemzetiségekhez tartozók (szerbek és horvátok, utóbbin belül bosnyákok és sokácok) anyanyelvi oktatását értették. Tolna megyében emiatt nemzetiségi oktatásról nem beszélhetünk. Baranya és Somogy megyékben éltek jelentősebb számban horvátok Baranyában szerbek is. Anyanyelvi oktatásukat csak Baranyában valósították meg, de a szervezés eredménye itt is változó volt. A háború előtti állapothoz képest jelentősen megnőtt azoknak a magyar tannyelvű iskoláknak a száma, ahol a délszláv anyanyelvet tantárgyként tanították. Létrejött egy újabb iskotípus is, a délszláv tanítási nyelvű állami népiskola (általános iskola). Az iskolahálózat az 1946/47. és 1947/48-as tanévekben csak a kötelező jellegű szervezés eredményeként bővült, ellenben szűkült akkor, amikor a szülők