Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 26. (Zalaegerszeg, 1987)

Szőke Béla Miklós—Vándor László: Kísérlet egy táji egység településtörténeti rekonstrukciójára. (A Kis-Balaton progrgamot kísérő régészeti leletmentő ásatások (1980—1985) tapasztalatai)

fázisának, a klasszikus és a kései, a Balaton, Lasinja I. kultúrába átmenő szakaszának emlékanyagát is megtaláltuk. Térségünkben azonban az első jelentősebb településsűrűséget a rézkori balatoni kultúra korai, Balaton, Lasinja I. fázisának idején regisztrálhatjuk. Ebből a korszakból hét települést ismerünk. Az egyiken olyan szerencsés lelőkörülmények voltak, hogy a földfelszíni boronaházak alapárkainak maradványai is napvilágra kerültek, sőt remény van arra, hogy e település teljes szerkezetét is megismerhetjük (Zalavár—Basasziget). Érdekes azonban, hogy — bár általában is ritkább a Balaton II—

III. időszakban a településsűrűség — e kései fázisban egyetlen település sem épült fel térségünkben. Ugyancsak ritkásnak mondható a késő rézkori péceli (badeni) kultúra településhálózata, mindössze három lelőhelyen találtuk meg emlékeit: Sármellék—Égenföldön egy nagyobb, Balatonmagyaród—Kiskányavári dűlőben egy kisebb telep gödör- és kemencemaradványai kerültek felszínre, a hídvégpusztai átkelő déli végénél pedig egy kisebb temetőjüket tártuk fel. Nem változott a település-sűrűség a bronzkor első két nagyobb korszakában sem. A korai bronzkor első periódusának, a Somogyvár—vinkovci kultúrának egyetlen szerény települése került elő Balatonmagyaród—szarkavári szigeten és az ezt követő kisapostagi kultúrának is csak két lelőhelyen találtuk meg az emlékeit, igaz, ezek közül az egyik, a hídvégpusztai átkelő déli végénél talált telep jelentős — sánccal, árokkal erődített — és gazdag leletanyagot adó település volt. A középső bronzkori mészbetétes edények kultúrájának még gazdag anyagú, nagy telepe található a kisbalatoni-medence keleti szélén, Vörsön, ettől nyugatra azonban már csak néhány gödörből álló telepmaradványt említhetünk meg, amit azonban újra csak Hídvégpusztán tártunk fel. Ügy látszik, e kultúra eddigi legnyugatibb elterjedési pontja is egyben ez a lelőhely. Nagymértékben megváltozik a térség települési képe a kései bronzkorban. (2. kép) Ekkor szinte minden erre alkalmas ponton település jelenik meg, köztük néhány nagyobb kiterjedésű is. Rendkívül jelentős az Esztergályhorváti—Alsóbárándpusztán feltárt településrészlet. A középső bronzkort lezáró ún. koszideri horizontot jellemző edények kerültek itt napvilágra, s a leletek olyan kulturális keveredésre utalnak, melyben a szlovákiai Későmagyarád— Dolny Peter fázisnak megfelelő kerámia korai halomsíros edényekkel együtt jelentkezik. Ez egyúttal bizonyíték arra, hogy a későmagyarádi kultúra népe a Dunántúlon egészen a Dél-Dunántúlig lehúzódik. A klasszikus halomsíros kultúra legnagyobb kiterjedésű telepe, melynek egy részét széles árokkal és sánccal még külön meg is erődítették, újra csak a hídvégi átkelő déli oldalán került elő. A nagymennyiségű leletanyag a Reinecke C fázisba sorolható, és festett edényei erős dél-németországi, felső-ausztriai kapcsolatokra utalnak. A település sokoldalú gazdasági tevékenységére példa az egyik gödörben talált öntőminta, az elszenesedett gabonamagvak, a fejlett kerámiaművesség emlékei, szerszámok csont részei, stb. A kései bronzkor második felébe tartozó urnamezős kultúra telepei nagyobb számban találhatók meg. E telepeknek több temetőjére is rátaláltunk, Balatonmagyaród—Kiskányavári dűlőben, Garabonc—Ófalun és a hídvégi átkelő déli oldalánál. E temetők közül az utóbb említett lelőhelyen talált a leg-