Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 26. (Zalaegerszeg, 1987)

Petánovics Katalin: A zalai summásgazda Gangmeister im Komi tat Zala

Pál Ferencnek a kész terményt adta oda a gazdaság, neki nem kellett a megmunkálással vesződnie. Murman Ferencék az 1 hold kukoricán kívül még 5 hold harmados kukoricaföldet is béreltek a gazdaságtól. Az uradalmak egy része megtiltotta, de több helyütt megengedték a sertéstartást.

27 Murman Ferencék Enyingen 2 sertést hizlaltak elsősorban ételmaradékból, 25—30 db csirkéjük pedig eléldegélt a gazdasági udvar hulladékaiból, s a tojást vagy eladták, vagy lefogták az árát a fűszerpénzből, ha a summások ételéhez használták föl. Egyik hízót eladták, a másikat megtartották maguknak. Völgyi István az Esztergom melletti Órisáp pusztán vett a cselédektől három db „leszoptatott" anyadisznót, azokat 3 hónapig etette részben az ételmaradékból, részben jó barátjánál, a birkaszámadónál „mindig maradott egy kis csuszu a disznóknak is". Kettőt eladott belőlük, egyet levágott még ott, és lesütve hozta haza. Keresetét megtoldotta azzal is, hogy hazulról vitt magával évente 300 liter saját termésű bort, s azt kimérte a summások között. Első évben megbüntették érte, a későbbiekben már megtalálta a módját, hogy elnéztek a hatóságok a jogtalan borkimérés fölött. Azt mondta: „Ki lehetett a munkásgazda fizetésbü gyüni rendessen. Csak én má késün kezdtem, az vót a baj." Mint láttuk a fenti példákból, a pallérok összehasonlíthatatlanul jobban kerestek, mint a summások. Jövedelmüket még kiegészítette, növelte feleségük — a mindenkori főszakácsnő — fizetése is, aki annyi bért kapott, mint egy első osztályú munkás. S ha még hozzászámítjuk a munkások kosztjából megtakarított élelem értékét is, akkor megértjük, hogy miért ragaszkodott mindenki a gazdák jelképéhez, a kampósbothoz. IX. Nézzük sorban, ki mit tudott szerezni pallérsága idején? Itt előre kell bocsátanom, hogy a megkérdezett pallérok közül hárman mindössze 5—6 éven át töltötték be ezt a tisztet, ketten viszont 16—20 évig. Így szerzeményük sem áll arányban egymással. Mindegyikük közös törekvése volt a földszerzés, házépítés, vagy házbővítés, esetleg pinceépítés a hegyen. Ahogy Murmanné mondta: „Egy kis birtokot szerettünk vóna!" Murman Ferencék — akik Enyingen töltötték életük nagy részét, 1920— 1944-ig —. a húszas évek második felétől munkásgazda + főszakácsnő feladatot láttak el ugyanabban a gazdaságban. 1930-ban Reziben házat építettek, majd lassacskán berendezték, és vettek kb. 4,5 kat. hold földet, állatokat. De hiába volt itthon a ház, kis föld, nem lakhatták. Testvérjük művelte a földjüket résziben. A negyvenes években az uradalom külön kedvezményt is adott nekik, hogy magához kösse a kipróbált, megbízható házaspárt. Hosszúlejáratú kölcsönt adott földvételre, aztán fölajánlotta, hogy megfizeti azt a bért, amiért valaki falujukban megműveli földjüket. így foglalta össze életét Murmanné, aki 1909-től (12 éves korától) 1945-ig summásként, cselédként kereste kenyerét: „Az én uram nem ivott ám meg 43 éves együttlétünk alatt 27 L. erről Koos I. 1960. 62—63.