Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 26. (Zalaegerszeg, 1987)

Petánovics Katalin: A zalai summásgazda Gangmeister im Komi tat Zala

kamalacok, akik fát vittek be, s a kisebb munkákat elvégezték a konyha körül.

21 Az iskolás korúak a májust, júniust, a szeptembert és októbert a cselédgyerekekkel együtt járták, vagy a majori iskolában (ha volt ilyen), vagy a legközelebbi falu iskolájában. A pallér a csökkent munkaképességű embereknek is tudott a majorban munkát adni: rendcsinálás, udvartakarítás, könnyebb magtári munka, vízhordás volt a feladatuk. A kivételezett személyek elsősorban az atyafiságból kerültek ki, mégis lekötelezettnek érezték magukat a pallérral szemben, s itthon családtagjaik igyekeztek viszonozni a segítséget. A pallérok kötelessége volt, hogy a munkán meg nem jelent munkásokat előállítsák. Ilyen esetben a gazdaság írásban vagy telefonon megadta az illető summás címét a lakóhelyéhez tartozó jegyzőségen, a jegyzőség utasította a csendőröket, hogy kísérjék el a munkást a gazdaságba. Ez általában meg is történt. Ilyenkor a gazdaság intézője szólt a summásgazdának, hogy az előállított embert „csak mindig kemény munkába állítani. Magamba azt gondótam, hogy ennek semmi értelme, mer akkor úgyis megszökik". Simonne 13 éves korában volt először summás. A megerőltető munkától megbetegedett, s ősszel nem ment vissza. Két csendőr kísérte — ahogy ő mondta: hajtotta — Reziből aBalatonszentgyögy melletti Bottyán pusztára gyalog, mezítláb, sebektől borítottam Mikor ott meglátták, hogy csupa seb, munkára alkalmatlan, akkor hazajöhetett, de a nyári keresetéből az 50 kg gabonát mégis lefogták.

22 Sok helyütt az volt a szokás, hogy az aratás—cséplés végeztével egy hónapra hazajöhetett a summás banda, vagy annak egy része. Hogy az őszi munkára megjelenjenek, általában 50 kg gabonát — néhol többet — biztosítékként visszafogtak a keresetükből.

23 Helyenként ezt a szerződésbe is belevették. Keller József gazda így összegezte: „Tuggya össze má ittun vót a család, nehezzen indultak újra el és nehezzebb vót munkásokat szerezni." Ezenkívül a férfiak szívesebben mentek a Bakonyba, vagy máshová favágásra, mint répaszedésre. Ha megfelelő munkást állítottak maguk helyett, akkor elengedték őket. Ellenkező esetben nem adták vissza a munkakönyvüket. Elég ritkán, de azért megtörtént, hogy megszökött a munkás, nem bírta a megerőltető munkát, vagy a rossz körülményeket. Visszahozatták. Ha újra megszökött, bérét — mint szerződésszegőét — visszatarthatta a gazdaság. A szerződés fegyelmi intézkedéseket is tartalmazott. Pl. ha valaki részeges vagy veszekedő természetű volt, azt a gazdaság elbocsátotta. Kifizették a bérét és mehetett. „Vót egy illen emberem. Hiába szótam neki, hogy ne igyon, elkezdett hetfenkenni. Beküttem az intézőhő, kiállítottam a bérét, kifüzették. Apellát. De az intéző aszonta neki: kérem, nem tudok magán segitteni, ez a Góczán Lajosné: „Rokonok vótunk a pallérra, aszta betett a kastélba, mer még nagyon fiatal vótam a mezei munkára. Mindenes vótam: ide-oda küttek, morzsuni segítettem, csirkiket nevetünk..." Nagy Jánosné: „Egész kicsi Ián vótam. amikor először elszegődtem. Akkor kerütem ki az iskolábu. Mustoha unokatestvérem vót a gazdánk." Voltak családok, akiknél létfontosságú volt a summáskereset. Ilyen esetben az ismerős pallér fölvette a gyenge vagy beteges embert is, hogy segítsen a falubelijén.