Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 26. (Zalaegerszeg, 1987)

Petánovics Katalin: A zalai summásgazda Gangmeister im Komi tat Zala

A munkáspallérok szerepe különösen megnőtt a gazdasági válság éveiben, a nagy munkáskínálat idején. Előfordult — néhány Keszthely környéki adatközlő határozottan állította — hogy a summások igyekeztek a pallért borral vagy pálinkával megvesztegetni azért, hogy szerződtesse őket. Göcsejben ilyesmiről nem tudtak, de azt állították, hogy a kritikus években „hizelegnyi, könyörögni" kellett a pallérnak, ha vele akartak menni. A hízelgés általában abból állt, hogy fölkeresték az ismerős pallért, és ajánlkoztak, hogy vele szeretnének menni. A pallérok a szerződéskötéskor válogattak az összegyűlt munkások közül. így emlékeznek erről: „A jegyzőirodák előtt átunk nagy tömegben, várva a szerződésre. Hiába át valaki elő, ha a munkásgazda fölvette a tollat, körünézett a tömegbe, és intett ennek meg annak, hogy gyere. Akkor az bement, és aláírta a szerződést. Tuggya, mibü fizettük vóna meg a munkásgazdát, amikor tavasszá má se pénzünk, élelmünk is fogytán vót. Nem tudtuk vóna megfizetni. Meg a munkásgazda má rangossabb vót, el se fogatta vóna." A nagyszájú, vagy jogaikért szót emelő munkásoknak ezekben az években különösen nehéz volt helyet kapniuk, hiszen a pallérok elmondták egymásnak a munkások viselt dolgait: a jó munkásokat és az izgágákat külön számon tartották. De a későbbiek során is, amikor volt elég munkahely, a jó gazdák éltek a kiválasztás jogával. A munkástoborzásnak voltak országszerte ismert és kialakult szokásai, de az egyes munkásgazdáknak természetesen voltak egyéni módszereik is. A húszas évek előtt a toborzás szabadon folyt, nem kellett hozzá engedély. A húszas évek közepétől azonban a munkásgazdanak meg kellett jelölnie azokat a járásokat, ahonnét a munkásait szerződtetni akarta. Akkor a gazdaság egyik intézője, vagy a főintéző leutazott az illető járás főszolgabírójához, s toborzási engedélyt kért a gazdaság számára. Ha azt megadták, akkor a munkásgazda is megkapta a felhatalmazást, feltéve, ha magával vitte a faluja jegyzőségén kiállított erkölcsi bizonyítványát.

14 Pál Ferenc novai munkásgazda elmondta, hogy a novai járás főszolgabírója egyszer a járás egész területén megtiltotta a munkástoborzást addig, amíg földbirtokos barátai nem szerződtettek erről a vidékről elég munkást. Az összeköttetés és a személyes barátság nagyon sokat számított az engedélyek kiadásánál is. Egy-egy járás területére több munkásgazda is megkapta a toborzási engedélyt. Az először jelentkező gazdák, akik januárban jöttek, nem sok sikerrel jártak. Akkor a munkások még vártak a jobb alkalmakra. Az igazi szegődési idő a február volt. De szegődtek márciusban is, főként azok, akiknek volt otthon egy kis tartalékuk és nem féltek attól, hogy munka nélkül maradnak. A szegődés legelterjedtebb formája a doboltatás volt. Néha 4—5 pallér is doboltatott. Kihirdették, hogy ez meg ez a pallér ide és ide keres munká14 LENCSÉS F. 1964. 478. „Általában a munkásszerződéssel együtt küldte a gazdaság a toborzási engedélyt. Az 1926. évi 75 000 sz. FM kiegészítő rendelet értelmében a „munkáltató" gazdasága helyileg illetékes főszolgabírótól a summásgazda részére toborzási engedélyt kért. Az engedély kiállításához a summásgazda községi-erkölcsi bizonyítványát kellett benyújtani..."