Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 26. (Zalaegerszeg, 1987)

Petánovics Katalin: A zalai summásgazda Gangmeister im Komi tat Zala

engem akart helette. Aszontam neki: Intézü úr! Ennek az embernek ez a kenyere, ... én nem veszem el a kenyérit. De ha a jövübe nem akarják megfoganni, engem meg érdemesnek tart rá, akkor nem mondom, elfogadom." Így lett 1940—44-ig, bevonulásáig az uradalom pallérja 17 év summásság után. Keller József rezi lakos „úgy ügyeskedett", hogy 32 éves korában először elsőmunkás lett, a másik évben pedig már munkásgazda. Murman Ferenc elsőmunkást szintén sok hosszú summásév után választották gazdává. Nagy János 100—150 ember elsőkaszása volt, és summás gyerek kora óta. „Az intézü választott ki. Énelőttem a pákai Kardos csendőr vót a munkáspallér. Ez kiesett onnajd, engem választottak helette. Gondótam, minden munkát tudok, majd csak elboldogulok valahogyan. Ment is szépen minden." Az elsőmunkásság rangot jelentett, különösen a férfiaknál. Völgyi I. azt mondta: „Az elsüt a majorgazdák is jobban becsülik, a summásgazda is. Meg a konyhán is megvolt a becsülete." Első munkás az lett, akiben a szorgalom kellő fizikai erővel párosult. Az elsőmunkást a pallér választotta ki. A pallérok egymástól is értesültek a jó munkásokról, a tavaszi munkák idején pedig módjukban állt, hogy megismerjék a férfiakat, s kiválasszák közülük azt, aki majd kellő iramot diktál aratáskor — 1—2 q többletkereset fejében — az egész bandának. Többször előfordult, hogy ezt a tisztet a munkáspallér rokona látta el. Az elsőkaszást időnként segédpalléri — felügyelői — feladattal is megbízták. Tehát azt mondhatjuk, hogy az elsőmunkást anyagilag és lélektanilag is előkészítették, vagy még pontosabban ráhangolták arra, hogy belőle alkalomadtán munkásgazda lehessen. Mert ha nem így lett volna, akkor az intéző választhatta volna a banda valamelyik másik munkását is pallérnak, aki talán értelmesebb ember volt az elsőkaszásnál. III. Vegyük sorra a munkásgazdákra jellemző külső és belső vonásokat. Mint említettem, a zalai summáspallérok többsége elsőmunkás, s ennek megfelelően erős alkatú volt. De jobbára a többi pallér is a Zalában „derék embernek" nevezett erőteljes típushoz tartozott. Ilyeneket mondtak róluk: „jó kiállású emberek; jó munkás és rátermett emberek; kihízott, erős emberek, hozzánk képest szinte úriemberek." Valóban, az öt munkásgazda, akivel még sikerült találkoznom, megfelelt a fenti leírásnak: mindnyájan átlagon felül magasak, és idős koruk ellenére jó emlékező képességűek voltak. A summások szerint kellett, hogy erősek legyenek, mert a gyenge, beteges és idős palléroknak nem fogadtak szót. Egyik mikekarácsonyfai pallérra így emlékeznek: „Durva, szemet ember vót. Gyenge termetű, de beszényi, parancsónyi nagyon tudott. Nagyon fét a munkásoktu, mer egypárszor megfuttatták." Rezi adat szerint: „Az lesz bandagazda, aki belevaló. Aki gyengeszervezetű, az má nem tuggya bevégeznyi, amit köll. Én is vótam munkán idős gazdával. Nem nagyon fogattak neki szót, mer csak káronkodott, de utána nézni má nem tudott rendessen a dogoknak. Nem vót tekintélye."