Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 26. (Zalaegerszeg, 1987)
Petánovics Katalin: A zalai summásgazda Gangmeister im Komi tat Zala
Az ajánlkozók levélben keresték föl az uradalmat, majd a válaszok megérkezése után személyesen is jelentkeztek, hogy a részletekben megegyezzenek. A munkások körében a legrosszabb vélemény az ajánlkozókról alakult ki. Róluk egységesen azt tartják, hogy dologtalanok, többnyire talpnyalók és kétszínűek. Belőlük került ki a más bőrén gyorsan meggazdagodni vágyó, épp ezért a legrosszabb kosztot adó típus. Rendszerint váltogatták az uradalmakat is, részben nagyobb haszon reményében, részben azért, mert iszákosságuk, vagy a munkásokkal szemben tanúsított feltűnően rossz viselkedésük miatt az uradalom nem kötött velük a következő szezonra szerződést, mert tartottak tőle, hogy miattuk nem kapnak megfelelő munkásokat. Az uradalmak ajánlatra is vettek fel bandagazdát. Az intézők a vidéken élő régi iskola társaiktól, ismerőseiktől kértek pallérnak való szegény embert. A jegyzők, papok jól ismerték a falusi emberek fizikai és szellemi képességeit, s eszerint ajánlottak közülük. Ez a típus legtöbbször éveken át megmaradt ugyanannál az uradalomnál. A novai Pál Ferenc pl. 1929—1945-ig egy bérlőné] szolgált megszakítás nélkül. Végül Zalában a summásgazdák legnépesebb csoportját azok alkották, akik maguk is summások voltak, de elsőmunkások, s az uradalom választása rájuk esett. A bárszentmíhályfai Völgyi István 17 éven át volt elsőkaszás, míg az egyik uradalom elbocsátott pallérja helyett pallér lett. Volt, aki 5—6 évi szolgálat után kapta meg a görbe botot. Volt, aki eleve azzal a szándékkal ment dolgozni, hogy majd igyekszik, hajtja magát, elsőmunkás lesz, hogy minél előbb gazdává léphessen elő. Természetesen nem minden elsőmunkás volt alkalmas a pallérságra. Jó munkája, munkabírása mellett szüksége volt tekintélyre, s értelmes embernek kellett lennie, hogy a „hivatallal" járó írásbeli teendőket is képes legyen ellátni. Egyik adatközlő azt mondta, hogy ő jó munkás volt, szívesen lett volna pallér is, de úgy érezte, hogy nincs meg benne a szükséges tudás, így nem is álmodott a pallérságról. A hajdani summások abban mindnyájan egyetértettek, hogy gazdának kellett lenni, másként nem állt volna össze a summásbanda. Tehát a gazda léte szükségszerű. Azonban a gazda személye már erős kritikai megítélés alá esett. Egy-két kivételtől eltekintve egyöntetűen azt mondták, hogy a gazdáknak kiválasztott személyek „hízelegtek az uraságnak, vagy az intézőnek". Horváth István mindannyiuk tapasztalatát összegezte: „A munkáspallérok többnyire szegényemberek vótak, akik azonban többé-kevésbé talpnyalók is vótak. Tudtak hízelegnyi. Aki a saját fajját nem áruta el, az ott nem tudott érvényesüni. Mert azt nem lehetett megoldanyi, hogy a munkásnak is meg az uraságnak is eleget tegyen. Neki mindig oda köllött orientálónni, akitől kapta a fizetést." 13 Völgyi István így vallott arról, hogyan lett pallér: „Mindig elsükaszás vótam. Az intézü engem szemőt mindig. Meg a gyakornok is. Észrevettem. Igyekeztem, hogy a kedvekbe járgyak. Félidübe el akarta künnyi a pallért, "KOOS I. 1960. 63—64. Mindhárom summásgazdává válási módszert említi, de szerinte nem az elsőmunkásból lett a pallér, hanem abból, aki „ ... nyáron, mint dolgozó, hízelgett, árulkodott a gazdatisztnek, lejáratta a summásgazdát és igyekezett a következő évre magának a szerződést megszei-ezni,"
