Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 25. (Zalaegerszeg, 1986)

Feiszt György: Fejezetek a Gersei Pető család történetéből

ismét ezek familiárisai a Hásságyi, Szőlősi és Ukki családok adták az alis­pánokat. 85 Tisztában vagyunk azzal, hogy a familiárisi viszony magánszerződésen alapul és a főispánná kinevezett személy ráutaltságában igyekezett megnyerni saját számára a megyei köznemesség minél több olyan családjának támoga­tását, amely birtokainak szuverén ura volt. Mégis a példák alapján helytálló­nak érezzük feltevésünket, hogy az alispánok többsége familiáris volt és a főispán, jelen esetben a Gersei Petők birtokain élt. A familiából való kilépés nem tartozott a könnyen tudomásul vett csele­kedetek közé. Az átpártolások sokszor kíméletlen megtorlást vontak maguk után. Hasonló esetek játszódtak le akkor is, amikor az egykori familiáris túllé­pett hajdani urán és megkezdte saját famíliájának, territóriumának kiépíté­sét. A Mátyás alatt felemelkedett Egervári család ellen kíméletlen eszközök­kel harcoltak úgy a Gersei Petők, mint a Szécsiek, vagy a Bánfiak. Gersei Pető Miklós 1469-ben betört Egervári László várába és onnan horvátországi birtokaira vonatkozó okleveleit elrabolta, ezenkívül Fancsika, Renek és Ke­resztúr nevű birtokait is feldúlta. 86 De ugyanígy jártak el a kemendi. várban a Szécsiek, ahogy arról fentebb már szót ejtettünk. A Gersei Petők famíliájának kiépítését Pető Jánosnak a XV. sz, elején történt főispáni kinevezése tette lehetővé. Ha a família belső struktúráját a klasszikus sémából vezetjük le, akkor tudjuk, hogy annak élén a castellanus, a várnagy állt. A Gersei Petők birtokában lévő várak várnagyai: Kernend: 1416—1422 Bedéi Benedek 87 1445—1455 Visi Gál 88 1484—1490 Oszvald mester 89 1490 Miklós mester 90 Márványkő: 1471 Chay János 91 1476 Lukács mester 92 Rezi : 1422—1423 Botka Péter 93 Tátika: 1422—1423 Pető János 94 1447 Beréndi Pál, Bérei Benedek, Sólymos György, Hásságyi Mihály 95 1459 Rumi Osvát 96 ^HOLUB: 137. 467. p. 86 Dl. 16931. Közölve: Turul a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság közlö­nyében. (Bp. 1883—1950. XVIII. évf. 64. p. A továbbiakban: Turul). 87 HOLUB: 139. p. 88 HOLUB: 140. p. 89 Vas megyei Levéltár, Horváth Tibor Antal iratai. 10. csomó. 90 Uo. 91 Uo. 62 Uo. 93 ENGEL: Királyi hatalom. 145. p. 94 Uo. 161. p. 95 Dl. 14107. 96 HOLUB: 142. p. . .

Next

/
Thumbnails
Contents