Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 25. (Zalaegerszeg, 1986)
Vándor László: A ferencesek középkori építészeti emlékei Zala megyében
Egységes sajátossága ezeknek a kolostoroknak a következő. A torony a szentélyzáródás északkeleti sarkához épült. A toronyaljból közvetlen átjárás nyílt a szentélybe. A hajónak két bejárata volt, egy a nyugati, egy a déli oldalon. A kolostor mindig a templomtól északra helyezkedik el. A szentgróti és az egervári kolostorok alapján valószínű, hogy az obszerváns kolostoroknál is a nyugati oldalt csak a kerengőfolyosó zárta. A keszthelyi, az egervári, és a szentgróti példa alapján minden kolostornál valószínűsíteni lehet a szentélybetekintő ablakot. Összefoglaló sajátossága még a zalai ferences kolostortcmplomnak — legalábbis a felmérhető alaprajzok esetében —, hogy a szentély és a hajó tengelye nem esik egybe. Ez tapasztalható Keszthelyen, Zalatárnokon és Egerváron is. A szentélyek mind a sokszög három oldalával záródnak. A templomok egyhajósok. A boltozás jellegére adatok hiányában összefoglaló megállapítást nem lehet tenni. Végeredményben a zalai ferences kolostorok — helyi sajátosságokkal — a magyarországi ferences típussal azonosak. Megállapítható továbbá, hogy a kolostorok építőanyaga általában alkalmazkodott a lehetőségekhez. Egyetlen kolostor épült kőből, a Balaton-Felvidékhez közel eső keszthelyi. A többi kolostort téglából építették, a szentgróti vegyes falazatának magyarázata a részben bontott korábbi kőtemplom és a közeli rómaikori rommező. A díszítőrészletek kőből készültek. Ettől eltér az egervári és a szemenyei kolostor. Az idomtégla alkalmazása Szemenyén is egyértelmű az előkerült néhány lelet alapján, és így egy XIV. századi idomtégla műhely működésével is számolhatunk, de a csekély maradvány alapján az egervárhoz hasonló műhelykapcsolatok kutatására nincs lehetőség. Befejezésül a ferences kolostorok történeti szerepéről szeretnék szólni. Ha a XIV—XV. században Zalában folyó kolostorépítkezéseket térképre vetítjük, világossá válik, hogy a gótikus kolostorépítkezéseink alapvetően két szerzetesrendhez, a páloshoz és a ferencesekhez fűződnek. (VII. ábra) A Balaton-Felvidék zalai részein nem épült egyetlen koldulórendi kolostor sem, ilyenek csak Nyugat-Zalában épültek. A Zala folyó észak—déli folyása mintegy választóvonal a két rend kolostorai között, amit csak némileg lép át a pálosok örményesi és a ferencesek keszthelyi és szentgróti kolostora. A Muraközben pedig ismét csak egy pálos kolostort találunk, koldulórendi pedig nincs. A XV. század közepétől a ferencesek térhódítása felgyorsul. Ennek okát megfelelő kutatások hiányában jelenleg csak egyféleképpen magyarázhatjuk. Ha felvetítjük a XIV—XV. századi mezővárosokat a történeti Zala megye térképére, nyilvánvalóvá válik, hogy ebben az időszakban Zala nyugati felében nagyfokú gazdasági fellendülésnek lehetünk tanúi. Ha nem is kapcsolhatjuk össze egyértelműen a koldulórendi kolostorokat a mezővárosi fejlődéssel, 52 akkor is nyilvánvalóvá válik, hogy a prédikálórendek erre a fejlődő területre orientálódtak. Keszthely, Kanizsa, Szemenye, Szentgrót, Egervár, Pölöske kolostorai mezővárosban épültek, ugyancsak mezőváros a domonkos kolostorral rendelkező Komár, Falkos Tárnok és Lövő (ágostonos 52 FÜGEDI: i. m. 92. 1.
