Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 25. (Zalaegerszeg, 1986)

Foki Ibolya: Az

lépése a rend helyreállításához elég, de a nyugalom biztosításához nem. Kimondják, hogy „nem a felbujtott parasztok a bűnösök", őket legalább annyira lehet szánni, mint áldozataikat. „A gondolatirányt kell leküzdeni, amely izgatások révén behatolt a tömegbe." Figyelmeztetik az antiszemitizmus szellemi vezetőit, hogy a nép egyszer nem tesz különbséget zsidó és keresztény vagyon között. Mindezekből a lap azt a következtetést vonja le, hogy általában kell megszüntetni azokat a bajokat, amelyek révén az antiszemitizmus tömegbázisra tehetett szert.''" Hiányzik tehát a másik újságnál tapasztalható védekező álláspont. A cikkek nem az egyes, konkrét esetekre reagálnak. Kanizsán a zsidók és keresztények közti összeütközéseket sikerült még azok elfajulása előtt lecsillapítani, így a város a megyeszerte elharapódzó zavargásokat bizonyos mértékben kívülállóként szemlélhette. Ebből a magatartásból adódóan az itteni sajtó jobban át tudta látni az eseményeket, az említett bajok okainak feltárását és azok részletesebb elemzését azonban nem végzi el. Mint Verhovay példája is bizonyítja, elképzelhető, hogy a Zala megyében fellépő antiszemita lázítók közül sokan Istóczy közvetlen környezetéhez tartoztak, akik az országos zavargások által keletkezett feszült hangulatot felhasználva, kizárólag propagandisztikus céllal járták a dunántúli megyéket. Valószínűleg nem időztek sokáig egy helyen, ennélfogva személyesen csak kevesen ismerhették őket, ezért vannak mindenhol nem helybeliekként, vagyis idegenekként emlegetve. Az említett megfogalmazás azonban, amellyel a helyi sajtó, illetve a megye vezetőinek idézett kijelentéseiben találkozhatunk, módot ad arra, hogy a megye bizonyos mértékben elhatárolja magát az antiszemita izgatástól. Úgy tűnik, mintha mindennek az lett volna a célja, hogy lecsillapítsák a felizgatott kedélyeket és mindenkit megnyugtassanak, hogy a megye lakossága tulajdonképpen békés egyetértésben él a zsidókkal, nincsenek itt mélyebb problémák, csak a megye határain kívülről idejött izgatók vezették félre az embereket, olyan érdekek szolgálatába állítva őket, amelyekhez semmi köze az itt élő népnek. A vázolt eseményekből kitűnik, hogy ez csak részben lehet igaz, hiszen a zavargásokban résztvevő falusi, városi kisemberek és a felbérelt lumpen elemek zsidóellenes fellépéseit a helyi körülmények és közvetlen környezetük véleménye is befolyásolta. A tanító, a pap, a jegyző, az uradalmi tisztviselő, a városi hivatalnok vagy a nagy tekintéllyel rendelkező birtokos gazda állásfoglalása itt jutott jelentős szerephez. S az „idegenek", vagy a megyén kívülről érkező lázítók bizonyára nemcsak vaktában indultak el valamelyik helységbe — azzal a céllal, hogy ott hátha sikerül a zsidók ellen fordítani a lakosságot — hanem tudták, hogy hova és kihez kell menniük, kapcsolataik voltak, ismerték azokat az embereket, akiknek a közreműködésére számíthattak. Azok pedig a korábban vázolt okoknál fogva feltételezhetően a vidéki értelmiség említett képviselői közül kerültek ki. Ha tevékenyen nem is vett részt mindegyikük a zavargásokban, egyes kijelentéseik és az a tény, hogy esetleg ismerték és befogadták a zsidóellenes mozgalom hangadóit, illetve ápolták velük a kapcsolatokat már elegendő volt ahhoz, hogy a helyi közvélemény elítélje a 09 ZALA, 1883, aug. 29., 1883. szept. 1.