Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 25. (Zalaegerszeg, 1986)

Benczéné Nagy Eszter: Zalaegerszeg mezőváros igazgatási szervezete I.(1775—1849)

Ha átlagosan nézzük a hat mintaként felvett év alapján az iparosok szerepét, akkor átlagos esztendőnek körülbelül az 1816-os esztendőt fogadhatjuk el, ami mindenképpen az iparosok vezető szerepét támasztja alá, annak ellenére, hogy a korszak végére a városban összeírt iparosok száma csökkent. Érdemes megvizsgálni, mi módon alakul és egymással milyen arányban áll a város lakosaira és a tanács tagjaira kivetett adó mennyisége. A tanács működésének vizsgált első szakaszából hat esztendőt választottam ki mintavételként: 1797, 1802, 1804, 1813, 1816, 1819-es esztendőket. Ezekben az években a rovatos adóösszeírások összesítései vagy teljesen megvoltak, vagy a hiányokat pótolni lehetett. Az 1797-es esztendőben összesen 450 adózót írtak össze Zalaegerszegen, akikre átlagban fejenként 4 frt 24 krajcárt vetettek ki, a magistratus tagjaira pedig 8 frt 29 krajcárt, tehát közel kétszeresét mint a városiakra. 1802-ben 459 adózót írtak össze, akik 4 frt 40 krajcárt fizettek fejenként, a magistratus tagjai pedig 8 frt 45 krajcárt, szintén közel kétszeresét. Az 1804-es esztendőben 5 frt 42 krajcár volt a kivetett adó, egyenként az összeírt 450 fő adózóra, míg 12 frt 52 krajcár a tanácsbeliekre, vagyis 131%kal több, mint a városiaké. 1813-ban 446 főt írtak össze, akikre fejenként 6 frt 41 krajcár adót vetettek ki, szemben a tanácsbéliek 11 frt 25 krajcárjával, ami szintén majdnem kétszerese a városlakénak. 1816-ban 9 frt 56 krajcár volt a kivetett adó az összeírt 437 fő városira, a tanácsbéliekre pedig 15 frt 10 krajcár. 1819-ben 461 főt írtak össze, akik fejenként 7 frt 24 krajcár adót fizettek, míg a tanács tagjaira 14 frt 47 krajcárt vetettek ki, azaz kétszeresét. Tehát mindenképpen megállapíthatjuk, hogy a tanács tagjai adófizetés szempontjából jóval felette álltak a városi átlagnak, bár ez nem minden esetben jelenti, hogy valóban gazdagabbak is voltak, hiszen itt egy átlagos számról van szó. A valóságos helyzetet sokkal jobban kifejezi az, ha megvizsgáljuk, hogy ugyanezen időszakban a kivetett adó mennyisége hogyan szóródott a különböző értékhatárok között, és így hasonlítjuk össze a városiakat és a tanácsbelieket a kivetett adó alapján (lásd 1—5. táblázatokat!). 1797-ben a városiak közül legtöbben három és öt forint között fizettek adót, 26,2%-a az összeírt adózóknak, a városi tanács tagjainak többsége is (44,4%-a) ezen értékhatárok között fizetett. (Itt a „fizetett adó" alatt valójában a kivetett adót értem, amely nem minden esetben egyezik meg a ténylegesen befizetett adó mennyiségével.) Érdemes felfigyelni arra, hogy a város bírája, Geszenhardt Ignác az egyik legkevesebb adót fizető a tanácsban (4 frt 44 krajcár), míg Magyar Pál másodosztályú kézműves 22 frt 4 krajcár adót fizetett. Itt végeredményben a városiak adófizetési átlaga hiába alacsonyabb, mint a tanácsé, közel azonosnak tekinthető a szintjük, mert a tanácsban a magasabb adóátlagot egy-két ember igen magas adója okozza (Magyar Pál fizetett ebben az esztendőben az egész városban legtöbb adót, a többiek a városi átlag körül mozognak). 1802-ben a városi adózók 24,6%-a (113 fő) kettő forint alatt fizetett adót, ez adta a többséget, a többi értékhatárok között (kettő—három, három—öt,