Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 25. (Zalaegerszeg, 1986)

Benczéné Nagy Eszter: Zalaegerszeg mezőváros igazgatási szervezete I.(1775—1849)

öt—hét) nem volt nagy különbség, míg a magasabb értékhatárok felé egyre nőtt a szóródás. A tanácsbeliek többsége pedig öt és hét forint között fizetett adót, vagyis ekkor valóban a tehetősebbekből kerültek ki a tanács tagjai. A bíró — Rigó János — viszont itt sem a legtöbb adót fizeti, hanem az átlagosat (7 frt 41 krajcár), a legtöbbet szintén Magyar Pál kézműves fizeti, 14 frt 57 krajcárt. Ez évi adója Magyar Pálnak alacsonyabb, mint 1797-ben, de ebben az évben csak harmadosztályú iparosként volt összeírva, adócsökkenésének bizonyára ez az oka. Számtalan esetben látható volt az összeírásokból, hogy a nagyjából hasonló anyagi javakkal rendelkezőknél igen nagy különbséget okoz az adófizetésben iparosként különböző osztályba sorolás. 1804-ben a különböző értékhatárok között viszonylag egyenletesen szóródnak szét a városi lakosok, ennek ellenére legtöbben két forint alatt fizettek adót, utána pedig öt és hét forint között adóztak. A tanács tagjai többségükben kilenc és tizenegy forint között fizettek, tehát valóban gazdagabbak voltak a városi átlagnál. Például a városban tizenöt és húsz forint közötti adót fizetők 18,75%-át a tanácsbeliek adták. A bíró viszont ekkor sem a legnagyobb adózó, jóllehet a tanácsban fizetett átlagos adónál magasabb szintet ér el. A legtöbb adót egyébként Kovács György másodosztályú kézműves fizeti (21 frt 23 krajcár). 1813-ban a városi adózók zöme három és öt forint között, illetve két forint alatt adózott. A tanácsból viszont 27,3% adózik kilenc és tizenegy forint között. Mindössze egy személy adózott három és öt forint között, hárman ugyanakkor 15—20 forintot fizettek: Bessenyei János harmadosztályú kézműves 15 frt 39 krajcárt, Horváth Ferenc másodosztályú kézműves 16 frt 31 krajcárt, Gyuk Imre másodosztályú kézműves 18 frt 2 krajcárt. A város bírája, Udvary György viszont a legalacsonyabb összeget fizette a bírói testületbe (5 frt). Végeredményben erről az esztendőről is hasonló következtetést vonhatunk le, mint az előző évről: a tanács tagjai a tehetősebbek közül verbuválódtak, a bíró viszont éppúgy, mint korábban is, nem tartozott a „gazdagok" közé. (A bírók adókedvezményére a forrásaink nem utalnak.) 1816-ban a városiak körülbelül negyed része öt és hét, valamint hét és kilenc forint között fizetett adót, a tanácsbeliek közel fele tizenöt és húsz forint, sőt ketten húsz forint felett adóztak. Gyuk Imre harmadosztályú kézműves 20 frt 22 krajcárt, Bogár László harmadosztályú kézműves 23 frt 53 krajcárt, az ez évi bíró, Bessenyei János pedig a tanácsbeliek által egy főre jutó átlagos adót fizette. Ez az utóbbi meglepő, hiszen a bírók mindenkor a kisebb adózók soraiból kerültek ki. 1819-ben a kilenc forint körüli értékhatárig elég egyenletesen oszlanak meg a városi adófizetők, bár legtöbben itt is a három és öt, valamint az öt és hét forintos kategóriákba tartoztak. A városi tanács tagjai között is nagyobb a szóródás ebben az esztendőben, de adófizetésük inkább a tizenegy— tizenhárom, tizenhárom—tizenöt forintok között mozog, sőt négy fő fizetett húsz forint felett: Bogár László másodosztályú kézműves 20 frt 14 krajcárt, Gyuk Imre másodosztályú kézműves 20 frt 20 krajcárt, Bessenyei János másodosztályú kézműves 22 frt 48 krajcárt, Horváth Ferenc másodosztályú kézműves 24 frt 48 krajcárt fizetett 1819-ben. Páslek András bíró itt is egyike a legkevesebb adót fizetőknek, mint az előző években a legtöbbször a bírák.