Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 25. (Zalaegerszeg, 1986)

Benczéné Nagy Eszter: Zalaegerszeg mezőváros igazgatási szervezete I.(1775—1849)

definíció, bár igen sokat megragad a város lényegéből, korántsem lehet teljes, mert csak zárt tájegységben gondolkodik, és csak a területi munkamegosztást tartja szem előtt. Másodikként Erdei Ferenc városfelfogását szeretném kiemelni. Véleménye szerint város az a település, „amely önmagában is és vidékeivel együtt is szervezett és autonóm vezetésű társadalmi egységet alkot és egyfelől nagyobb számú népességnek a lakóhelye, másfelől vidékre kiható központi funkcióknak a telephelye, s e szerepeknek megfelelő technikai berendezésekkel rendelkezik."

11 Ez a megfogalmazás már nem magában szemléli a város funkcióját, hanem azt belefoglalja az ország egészébe, ezen belül is a tájba, sőt akár még ezen belüli kisebb egységbe is. A településtörténettel foglalkozó kutatók véleménye szerint természetesen ez a meghatározás sem teljes, de nagy mértékben hozzájárult a településtörténeti tudományunk bizonyos kérdéseinek tisztázásához. Véleményem szerint ebből a meghatározásból kiindulva lehet vizsgálni a várossá válás folyamatát, a városiasodás fogalmát. A Mária Terézia féle urbárium például a mezőváros fogalmát nem használja, holott szép számmal léteznek már ekkor is, és később is olyan „városok", melyek nem szabad királyi városok és nem is jobbágyfalvak. Az urbáriumok feltehetően azért nem szólnak a települések jogi helyzetéről (jobbágyfalu, mezőváros, szabad királyi város), mert a felvételeknek nem az volt a feladata, hogy a települések jellegét— jogállását, hanem a jobbágy—földesúri viszonyt, az adott jobbágyi telekrendszert és a szolgáltatásokat rögzítsék. Társadalmi, gazdasági arculatuk ezeknek a városoknak nehezen illeszthető bele a feudalizmus XVIII. század végi és XIX. század eleji merev jogi kategóriái közé. Leegyszerűsítve a feudális társadalom két pólusán létezett a földesúr és a jobbágy. E két kategória között azonban még létezett a társadalom számos egyéb rétege is, így pl. a mezővárosok lakossága. A Mária Terézia féle urbárium a telkesjobbágy, házas zsellér, a hazátlan zsellér kategóriákat ismerte. E három csoportba azonban a mezővárosok birtokos lakossága nem sorolható be, mert ők jobbágy tel ékkel nem rendelkeztek, a város határában lévő földjeiket szabadon adhatták, vehették. Ezeknek a településeknek a megítélése már a XVIII. században is igen változó. Erre igen jó példa, hogy az 1784—87-es II. József-féle népszámlálás során a katonai és polgári összeírok az egyes településeket igen eltérően minősítették, s a katonai összeírok körülbelül kétszer annyi várost írtak össze, mint a polgáriak.

12 A rovatos adóösszeírásokban a lakosokat hol jobbágyként, hol pedig zsellérként írták össze, mely közül valójában egyik sem volt helytálló. Ugyanakkor községszervezet tekintetében sem ismerte a mezőváros fogalmát a Mária Terézia féle úrbérrendezés, így szinte természetes, hogy nem alakult ki egységes mezővárosi jog, a meglévő esetleg fellelhető egyezőségek ellenére, a mezővárosok egyedi jellegűek voltak. Igen nehéz meghatározni a helyét a mezővárosi polgárnak, legyen az földműves, kézműves, vagy kereskedő. Helyüket a szabad királyi városok polgáll

GYIMESI: i. m. 20—32. p. 1:2

GYIMESI: i. m. 142—149. p.