Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 25. (Zalaegerszeg, 1986)

Németh József: Horváth Ádám költői indulása

mennyire időmértékes és mennyire hangsúlyos versek ezek. Földi idézett levélrészletében is trochaikusnak tartotta a 15 szótagú sorokat. Hogy ízlés és társadalmi szándék, irodalmi fejlődés és politikai érdek is hogyan ütközhetik össze, arra jó példa lehet Horváth viszonya a mesterkedő, barokkos költészethez, vele együtt a leoninushoz. Nehezen szabadul attól a szerzői gyakorlattól, melyet Mezei Márta mesterkedő költészetnek nevezett,

2

' s melyet Gyöngyösi János, Mátyási József, Nagy János, Édes Gergely képviselt. Nemcsak konzervatívabb ízlésével magyarázhatjuk, hogy a Gyöngyösi-féle szerzeményeket is szépnek tartotta, hogy maga is gyakorolta és védte a leonimust. Tudatosan használt sok belső rímet, törekedett játékosságra, s terhelte versei egy részét klasszikus hivatkozásokkal, idézetekkel. Minden lehető eszközt meg akart ragadni, hogy bővítse az olvasó-közönséget, hogy bizonyítsa a magyar nyelv gazdagságát, kifejezőkészségét. Nemcsak Kazinczyval, hanem Péczelivel. Batsányival is vitába keveredik. Azt állítja, hogy a rímes disztichon dicsőség, mert ilyet csak a magyarok tudnak írni, s csak a mi nyelvünkön lehet csupa azonos magánhangzót tartalmazó költeményt is szerkeszteni.

28 Itt csak a lényeg jelzésére vállalkozhatunk. „Péczeli és Horváth vitájában sarkítottan csapnak össze olyan ellentétes nézetek, amelyek másoknál gyakran keverednek egymással. A formai mesterkedés a barokk költészetfelfogásra megy vissza, s új időszerűséget nyer a nemzeti nyelv II. József németesítő törekvéseivel szembeni kultuszától."

2

'

1 A verstani eszközöket a magyar nyelv fejlettségének bizonyítékául is halmozta: ,

;

Hogy olyan szabású verseket soha semmiféle nemzet nem írt, mint amilyeneket írnak a magyarok, nem következik abból, hogy ezek rútak volnának. Sőt, ez a magyar nyelvnek dicsőségire válik" — írta a Magyar Hírmondóban. Megszédíti a rímelés lehetősége: Én még mindezeket, noha neheze/cet Tűröm e sebe/cet, hosszas keservekéi, tüzeket. Ah légyen kegyelem: Vénus! te légy velem Gyógyítsd, oh szerelem! Mert kínnal viselem, ezeket. Nyögök, sóhaj tok, zokogok Sírtam, sírok s sírni fogok Szerelmemet siratom, jajgatom, ki nem mondhaícmi Fájdalmamat, régi szerelmemet. (Az elszalasztott szerető) Annak ellenére, hogy a vers témája: Egy elveszett szeretőjét sirató aszszony éneke, melynek hangulatához a kádenciák gazdagsága egyáltalán nem illik. Akkor sem, ha előképeit megtaláljuk. Amadé László „cifra csipkézetű" rokokó dalai közt. 37 MEZEI Márta: Felvilágosodás kori líránk Csokonai előtt. (Ep. 1974.) 126—155. p. 28 Magyar Hírmondó 1786. 133—140. p. 20 OROSZ : i. m. 35. p.