Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 25. (Zalaegerszeg, 1986)

TurbulyÉva: Zala megye fontosabb közigazgatási feladatai a XVIII. század első felében. II. rész

ilyen ügyekben. Ide tartoztak a rágalmazások, testi- és becsületsértések, különböző hatalmaskodási ügyek, amelyek napjainkban már bűnügyeknek számítanak. Másodfokon a sedria az úriszéktől, továbbá az alispáni és szolgabírói í télőszékről fellebbezett polgári ügyeket vizsgálta felül. A 17. században a központi bíróságok szünetelése miatt egyre több ügy került a megye hatáskörébe, ami a sedria túlterheléséhez vezetett. Ennek eredménye a 17—18. századra a büntető és polgári sedria szétválasztása lett, továbbá polgári ügyekben a szolgabírói és alispáni szék megerősödése. Büntető ügyekben a megyéhez tartozott minden, a területén elkövetett bűnügy, kivéve azokat, amelyek a vérhatalommal bíró földesurak, vagy privilégiummal felruházott helységek hatáskörébe tartoztak. Ilyen Zalában nem volt, bár Kanizsa annak tartotta magát. Hűtlenségi és felségsértési pereket kivételes bíróságok, vagy központi felsőbíróságok tárgyaltak. A középkor folyamán a királyi mentességek egyre inkább kivonták a jobbágyokat a megyei fennhatóság alól. A földesúri bíráskodási jog azonban súlyosabb bűntettekre csak akkor terjedt ki, ha ezt külön privilégium engedélyezte. A vérhatalom, vagy pallosjog azonban — különösen a 18. században egyre siilyosabb és költségesebb terhet is jelentett. Zalában sok pallosjoggal bíró família és intézmény volt. Hogy csak korszakunkból felsoroljunk néhányat: az alsólendvai Eszterházyak, a muraközi Althanok, a zalavári konvent, a Festeticsek, a szentgróti és kanizsai Batthyányak.

42 Mint említettük, a sedria nobilium a 17—18. század folyamán vált szét büntető és polgári törvényszékre (sedria eriminalis és sedria civilis). Elkülönülésük azonban még sokáig nem volt teljes. Mindkettőn az alispán, vagy helyettese elnökölt, és mivel a legtöbbször együtt tartották őket, a bíróság tagjai is azonosak voltak. A sedria társas bíróság volt. Már az 1444: 10. tc. megkövetelte, hogy az alispán és a szolgabírók mellé megyénként még 4—4 nemes esküdtet válasszanak. Az esküdtek számát a későbbi törvények megnövelték. Feladatuk elsősorban nem a törvényszéken való részvétel volt, hanem a szolgabíráknak segítettek az eljárás egyéb szakaszaiban. Belőlük alakultak ki a 17. század első felére az ordinati jurati assessores, akik a sedrián csak a szolgabírák segédeként jelentek meg legale testimoniumként, vagy a rendkívüli esküdteket helyettesítették. Ez utóbbiak, az extraordinarii assessores, a 18. századtól judices tabulae, a táblai esküdtek, vagy táblabírák. Részt vettek a sedriákon, és összeférhetetlenség esetén elnököltek az úriszéken. Bíráskodási feladataik mellett gyakran tevékenykedtek különböző bizottságokban. Legtekintélyesebb tagjaik, akik korábban gyakran töltöttek be vezető megyei tisztségeket, részt vettek a megye elvi irányításában. A vagyonosabb nemesek közül választották, majd nevezték ki őket, ellentétben az esküdtekkel, akik többségükben a szerényebb jövedelmű nemesek közül kerültek ki. Az esküdtek Zalában nem kaptak fizetést, máshol évi 20—50 forintnyi csekély összeget. A táblabírák napidíjat kaptak. Számuk a 18. századtól, de különösen a 19. század elején ugrásszerűen megnőtt, megyénként 100—500 főre. Az 1614: 24. tc. szerint még a megye választotta őket. A 18. századtól már a főispáné a kinevezés joga, és a közgyűlés előtt csak esküt tettek. Polgári törvényszéken az alispán elnökölt, a büntetőn — ha volt ilyen — í2 TORDAY — 1933. 15—20. p.